Tavaszköszöntő rendezvénysorozat a hétvégén Gyenesdiáson
A hét végén már 15. alkalommal rendezik meg a Rügyfakadás Tavaszünnep elnevezésű kétnapos tavaszköszöntő rendezvénysorozatot Gyenesdiáson, a Nagymezőn – tájékoztatta a szervező Forrásvíz Természetbarát Egyesület elnöke az MTI-t.
Gálné Németh Ildikó elmondta, hogy a Balaton-parti településen szombaton és vasárnap a hagyományoknak megfelelően ingyenes gasztronómiai, kulturális és természetvédelmi programokkal várják az érdeklődőket. Idén is lesz főzőverseny szabadtűzön, régi korok konyhája, játékos programokat és ismeretterjesztő kirándulást tartanak. Az érdeklődők lovas és íjászbemutatón, sodrófahajító és malomkődobó versenyen vehetnek részt.
A rendezvény szombaton reggel a III. Szegedi Honvéd zászlóalj és a Gyenesdiási Huszárbandérium vidám felvonulásával veszi kezdetét, délután növénytani sétán vehetnek részt a zalai településre látogatók a Keszthelyi-hegységben.
A vállalkozó szelleműeket vasárnap főzőversenyre invitálják, a délelőtt folyamán kulturális egyesületek, cserkészek bemutatkozására kerül sor, továbbá a helyi lovardák huszár és honvéd fegyverzeti parádét tartanak.
Szombaton délelőtt a Föld napja alkalmából a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ingyenes, tizenkét kilométeres túrát szervez, amelyen bejárják a Gyenesdiástól északra fekvő Nagy Messzelátó-hegyet és a Négyszögű-hegyet a Vári-völgy agárkosboros rétjén keresztül a nemzeti park természetvédelmi őrének vezetésével.
A Nagymező kirándulóközpontban vasárnap a Zöld Balaton kampány keretében a balatoni régió lakosságának tájékoztatást adnak a környezetvédelemről. Az egy éve tartó projekt célja, hogy a fogyasztási minták bemutatásával a régió fenntartható működésű térséggé váljon. A Zöld Balaton-sátorban egész nap közérthető információkat nyújtanak az alternatív energiák otthoni felhasználásáról – hőszivattyúk, napelemek, napkollektorok -, a víztakarékosságról és a csomagolóanyag-visszaszorításról.
A Rügyfakadás Tavaszünnep részletes programja a gyenesdias.info.hu oldalon olvasható.
Ez is érdekelhet

Családi Hétvége Parázs-Varázs 2013.

Húsvéti tojásfestés a Sóstói Múzeumfaluban

Múzeumok éjszakája: Nagykanizsán a szóda és története lesz a középpontban

Római matiné Komáromban és Révkomáromban

A közmédia napja: exkluzív programok a Millenáris parkban

Lipicai Lovasfesztivál Szilvásvárad

A csillagászatnak szentelnek egy hetet Pécsett

Állatszeretet Fesztivál a fővárosi állatkertben

Rendészeti zenekarok fesztiválja, rendőrök és tűzoltók napja lesz Budapesten

Szigetközi Friss Fesztivál a sokszínűség jegyében
Földikutya Gála és Forgatag

Kétnapos kisállatfesztivál a Városligetben

Palóc Húsvét a Füleki Várban

Simontornyai vár napja: a középkort idézik fel
