R-GO a Beach-en
Az idén harmincadik születésnapját ünneplő R-GO zenekar az elmúlt három évtized legnagyobb slágereit viszi színpadra július 13-án a siófoki Borsodi Beach Clubban.
Ünnepi hangulatban, az emúlt három évtized bő slágertermésének legjavát bemutatva lép fel Szikora Róbert és örökbecsű zenekara, az idén harminc éves R-GO a legnagyobb hazai bulistrandon, a siófoki Borsodi Beach Clubban. A magyar beat és pop történelem élő legendájának számító énekes-gitáros generációkon átívelő dalai sorjáznak majd a koncerten, melyek közt minden bizonnyal felhangzik majd a Szeretlek is meg nem is, a Bombázó vagy a Most kell, hogy nagyon szeress, összebújós szentimentális dalok és a “csikidam” legpörgősebb nótái egyarát. “A napokban hívott fel egy rádióállomás, hogy egy friss kutatás szerint két dalunk is szerepel a “minden idők legjobb nyári slágerei” toplistáján” – mondta az R-GO frontembere. “Mi lehet ennél szebb szülinapi ajándék, minthogy harminc év elteltével is ott vannak a dalaink a csúcson” – tette hozzá nagy örömmel.
A Borsodi Beach nagyszínpadán – a zenekartól megszokott díszletkavalkád mellett – most a kivetítők is főszerepet kapnak, a vizuális performansz keretében egy quasi “életmű-musical” pörög végig, a koncert élményét még teljesebbé téve.
Az este – a retro jegyében – egy fergeteges Rákász diszkóval zárul. A legendás Dj és showman fehér kesztyűjében már végig pantomimezte a világot Siófok és Las Vegas között, most ismét a Balaton-parton pakolja a lemezeket.
Ez is érdekelhet

Könyvfesztivál: Olasz és magyar könyvkiadók a könyv jövőjéről

A Chainsmokers is ott lesz a Szigeten

Schiller Don Carlosa a Szépművészeti Múzeumban a színházi világnapon

Magyar vonatkozású alkotások a Titanic Filmfesztiválon

A Sziget lett 2014 legjobb európai fesztiválja

A költészet napja: megemlékezés az egri színházban

Dubicsány, a művészetek borsodi völgye

Könyvfesztivál: Bemutatták Albert Gábor új esszékötetét

Tíznapos fesztivállal köszöntik Szeged Napját

Kiállítás a középkor hétköznapjairól Tatán

Badacsonyi halderelye: új gasztronómiai termék született

Százhuszonöt magyar fellépő a VOLT-on

Koncertek 2014-ben: Robbie Williams, Peter Gabriel, Deep Purple

Megnyílt a 22. Budavári Borfesztivál
