Tarjáni Tavasz két hónapon át

Negyvenhat programmal, köztük a Zenthe Ferenc Színház három premierjével, képzőművészeti kiállításokkal, táncelőadásokkal, ifjúsági dzsessztáborral, valamint dixieland- és borfesztivállal várja a Tarjáni Tavasz kéthónapos rendezvénysorozata idén a közönséget.

A március 7-én Rúzsa Magdi koncertjével kezdődő Tarjáni Tavasz szerdai sajtótájékoztatóján Simon Lajos, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az összművészeti fesztivál szervezésébe idén több intézmény és civil szervezet is bekapcsolódott. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár például a költészet napja köré szervezett programokkal, a Dornyay Béla Múzeum a 33. salgótarjáni Tavaszi Tárlattal, a Lélekpendítők Társasága ifjúsági dzsessztábor szervezésével, a Nógrád Megyei Fotóklub pedig fotótárlatokkal színesíti a fesztivált.

A fesztiváligazgató felidézte, hogy az elmúlt években önálló esteken mutatkoztak be Salgótarjánból elszármazott művészek, így Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész vagy Alapi István, az EDDA gitárosa. Idén a nyolcvanas években Ki-mit-tud döntős salgótarjáni együttes, a Front lép fel Berki Tamás dzsesszénekessel.

Tóth Csaba, a 31. Nemzetközi Dixieland Fesztivál igazgatója elmondta, hogy a május elsején kezdődő, háromnapos rendezvényen színházteremben, templomban és szabadtéren is hallgathat majd dixieland-koncertet a salgótarjáni közönség, és itt ünneplik majd a klarinétművész Benkó Sándor 75. születésnapját is.

A színházi előadásokról Sándor Zoltán, a Zenthe Ferenc Színház művészeti vezetője megjegyezte: míg tavaly csak egy, idén már három premierrel kapcsolódtak be a Tarjáni Tavasz programsorozatába. Gyuriska János rendezésében mutatják be Harold Pinter Hazatérés című tragikomédiáját Mikó István főszereplésével, Moliere Képzelt betegét Susán Ferenc rendezésében, Koltai Róberttel a főszerepben láthatja a közönség, és a fesztivál idején mutatják be Mózes Lajos mesejátékát, a Győztes szolgalegényeket is.

A május 3-ig tartó Tarjáni Tavaszt a dixieland-fesztivállal párhuzamosan zajló 7. Tarjáni Borfesztivál zárja, amelynek díszvendége Dúzsi Tamás, a 2014-es év borásza lesz.

MTI / fotó: Komka Péter, MTI