Carl Palmer az A38 hajón ad koncertet
Carl Palmer ELP Legacy című projektje május 12-én az A38 hajóra érkezik. A Twist of the Wrist turné keretében a dobos képzőművészeti kollekcióját is bemutatja.
A koncert javarészt az Emerson, Lake & Palmer instrumentális rock klasszikusainak felidézésére szolgál. Keith Emerson billentyűs és a King Crimsonból ismert Greg Lake énekes-gitáros mellett Carl Palmer a trió legfiatalabb tagja volt. Carl Palmert az ELP-ben eltöltött évek óta a világ legnagyobb dobosai között tartják számon, később az Asia alapító tagjaként növelte tovább elismertségét – olvasható a szervezők közleményében.
A dobos nemrég egy új képzőművészeti kollekciót is bemutatott, amelyet a kaliforniai Scene Four Art Stúdióval együttműködve hozott létre 2012-ben. A zenész jól ismert slágerekben dobolt világító dobverőkkel, amelyeket egy képen rögzítettek, így a Twist of the Wrist kollekció sorszámozott és dedikált nyomatai különböző színek és fények alkalmazásával mutatnak be látványos lenyomatot Palmer játékáról.
A zenészek a turné keretében fellépnek az Egyesült Államokban, Kanadában és Európa számos nagyvárosában, valamint Japánban, Dél-Amerikában és a Karib-térségben is.
Az ELP az 1970-es Wight-szigeti fesztiválon robbant be a köztudatba, majd a debütáló albumot követően az orosz romantikus zeneszerző, Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraszvitjét feldolgozó élő lemezük hozta meg számukra a világsikert. Pályafutásuk kreatív csúcsának sokan az 1973-as, Brain Salad Surgery című lemezt tartják. (MTI)
Ez is érdekelhet

Csörge-tavi rockfesztivál - 14 év után újra!

Salföld ismét a jazz fővárosa lesz: augusztusban jön a II. Szakcsi Rádió Jazz Fesztivál

Zenei fesztiválnak ad otthont Lillafüred

Bánkitó Fesztivál ötödször

Fesztiválokkal, koncertekkel ünnepel az ötéves Dürer Kert

Ingyenes Szenes Iván-emlékkoncert a Józsefvárosban

Világsztárok és fiatal tehetségek a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon

Berki Tamás és Sárik Péter lemezbemutatója a BMC-ben

Utolsó alkalommal rendezik meg a Bánkitó Fesztivált

A Biffy Clyro, az Offsping és Dj Fresh is jön a Pannónia Fesztiválra

Világszerte kedvelt magyar muzsikusok a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Idén Hévíz a magyar dal fővárosa

Volt: Emil RuleZ! és Lővérek

Választás 2014: technodemonstráció választott dj-kkel
