Múzeumok éjszakája: Kecskeméten 43 helyszínen várják a látogatókat

Kecskemét 021Kecskeméten a múzeumok éjszakáján 43 helyszín csatlakozott a programokhoz, amelyek meglátogatását tizenegy folyamatosan közlekedő busz segíti – mondta el Mák Kornél, Kecskemét kulturális ügyeiért is felelős alpolgármestere hétfőn a Bozsó Gyűjteményben tartott sajtótájékoztatón.

Az alpolgármester a programok közül kiemelte a színház művészei által a Vasútparkban bemutatandó sanzonestet, amely a százéves, mozi céljára épült épület búcsúztatása is egyben. A száz éve épült mozi felújítása után a kamraszínháznak és egyéb kulturális rendezvényeknek ad otthont – tette hozzá.

A múzeumok éjszakája kecskeméti programjait a Bozsó Gyűjtemény csapata fogja össze széles támogatói és önkéntes háttérrel. Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény Alapítvány kurátora emlékezetett arra, hogy az este szervezői a közgyűjtemények, de évről évre mind többen jelentkeznek színvonalas, egyéjszakás kulturális attrakcióval.

A helyszínek közül a Bozsó Gyűjtemény időszaki kiállításán porcelán lámpák és a tündöklő estélyi ruhák a nők kedvében járnak, a Cifrapalota előadásai Kada Eleket, a jeles polgármestert mutatják be új kiállításukhoz kapcsolódva, de megtekinthető Az alaptörvény illusztrációi című tárlat is. A Vasútparkban a régészet titokzatos világa elevenedik meg az éjszaka fényeiben, a könyvtárban családi program lesz, a levéltár kiállítása Kecskemét városképének alakulásával foglalkozik. A Katona Emlékházban díszmagyar öltözeteket mutatnak be, a Fotográfiai Múzeumban Ata Kandó tárlata látható. A Naiv Művészek Kiállítóhelyének udvarán kézműves foglalkozásokkal, óriás hangszerekkel várják a vendégeket. A Népi Iparművészeti Gyűjteményben játékos feladatokkal fedezhetik fel a gyermekek a múzeum titkait, az Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjteményben szappant önthetnek. A Ráday Múzeum estjét a bábok, versek, zene és színház jegyében rendezik. A Szórakaténusz mozgalmas programjai nem csak a kicsiket várják tánccal, zenével, falucsúfoló tréfás mesékkel.

Az eligazodásban segít az új, mobiltelefonra letölthető applikáció, amely a helyszínek megtalálása mellett minden szükséges információt megad.(MTI)