Múzeumok éjszakája: a Fesztiválzenekar „lépcsőzenéje” nyitja a programot
A Budapesti Fesztiválzenekar „lépcsőzenéje” – a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén adott ingyenes meglepetéskoncertje – nyitja meg szombaton kora este a Múzeumok éjszakája programsorozatát.
A zenekarnál régi hagyomány a meglepetéskoncert, ahol a program csak közvetlenül a karmesteri pálca felemelkedése előtt derül ki – írják közleményükben.
Idén a zenekar keresi azt az ötven embert, aki „kikezd” velük, azaz, akik először hallgatnak komolyzenét élőben. Nekik a karmester közelében tartanak fenn helyeket, hogy minél közelebbről tapasztalhassák meg életük első komolyzenei élményét.
A helyszínen a zenészek málnaszörppel várnak mindenkit, és lesz tombola is, amelynek főnyereménye egy kétszemélyes éves bérlet a zenekar 2014/2015-ös koncertszezonjára.
Két évvel ezelőtt is Fischer Iván és együttese nyitotta a Múzeumok éjszakáját, akkor a zenekar történetének legrövidebb, negyedórás koncertjét adták.
A Budapesti Fesztiválzenekar csütörtökön, Budapest napján is ingyenes koncertet ad a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. (MTI)
Ez is érdekelhet

A magyar kultúra napja: változatos kulturális programok Bács-Kiskun megyében

Határtalan Táncfőváros - határon túli néptánc

Hungarian Showcase 2013: Hiánypótló nemzetközi színházi szemle Budapesten

Palotakoncert a budai Vár Oroszlános udvarában

Negyven év után újra a Porgy és Bess a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán

Tíz egészestés animáció az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Az Uffizi kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Nádas Péter, Tóth Krisztina és Peer Krisztián a nyári Margó Fesztiválon

Design Hét: túrák a fővárosban és vidéken

Tavaszi napok Sopronban

Budoku: nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál

Tarjáni Tavasz Művészeti Fesztivál

Megkezdődött a 25. Debreceni Tavaszi Fesztivál

Magasra tették a lécet - cirkusz a Szigeten
