Modern magyar kereskedelmi plakátokból nyílt kiállítás
A két világháború közötti időszak mintegy 110 művészi plakátja, köztük Bortnyik Sándor, Kassák Lajos és Berény Róbert reklámgrafikái mellett korabeli tárgyak is szerepelnek az Iparművészeti Múzeum péntektől látható új kiállításán.
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) gyűjteményéből származó plakátok az Iparművészeti Múzeum saját anyagával, valamint köz- és magángyűjteményekből való kisnyomtatványokkal és tárgyi elemekkel egészülnek ki.
Siklós Péter, az IM általános főigazgató-helyettese a kiállítás csütörtöki budapesti sajtóbejárásán elmondta, hogy 1930 áprilisában – éppen azon a helyen, ahol a mostani kiállítás látható – rendezték meg a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának bemutatkozó tárlatát 28 művész részvételével, köztük Moholy-Nagy Lászlóval, Molnár Farkassal, Bortnyik Sándorral és Berény Róberttel, akinek az egyik plakátrészlete látható az IM mostani kiállítását népszerűsítő poszteren is.
Siklós Péter felidézte, hogy a mostani kiállítás alapját képező anyag 2009-ben nagy sikerrel mutatkozott be a spanyolországi Valenciában, majd Sevillában. Ez az anyag a mostani tárlatra például plakáttervekkel, nyomtatványokkal, meghívókkal, folyóiratokkal, fotómontázsokkal és olyan fogyasztási cikkekkel és műszaki újdonságokkal bővült ki, amelyek a tárlat plakátjain is megjelennek.
Boka László, az OSZK tudományos igazgatója elmondta: a könyvtár plakát- és nyomtatvány-gyűjteménye csaknem százezer posztert számlál mások mellett olyan alkotóktól, mint Kassák Lajos vagy a Macskássy-testvérek. Hozzátette: ez a gyűjtemény mennyiségét és művészi értékét tekintve is egyedülállónak számít.
Bakos Katalin, a kiállítás kurátora elmondta: a kiállítás anyaga az 1924 után bekövetkezett újításokra koncentrál. „Ekkortól érvényesülnek a magyar alkalmazott grafikában a Bauhaus és a konstruktivizmus modern tervezési elvei” – hangsúlyozta a kurátor.
A kiállításon feltűnnek a két háború közötti korszak modern életmódjának kellékei, a Flora szappan, a Modiano szivarpapír, valamint a népszerű Standard rádió fejhallgatóval és hangszóróval. Emellett korabeli fürdősapkák, fürdőruhák és katalógusok is szerepelnek a tárlaton.
A magyar plakátművészet legjobbjait felvonultató, július 27-ig nyitva tartó kiállítást a korszakot idéző archív fotók, valamint a vetítőhelyiségben játszott egykori filmhíradó-részletek kísérik.
Bakos Katalin mellett az OSZK részéről Katona Anikó, az IM-ből pedig Reichart Dóra kurátorok állították össze a kiállítás anyagát. (MTI)
Ez is érdekelhet

Skandinávia 2013 - Kortárs fesztivál Budapesten

Diótörő Ünnep Miskolcon

VHK motivációra Éljetek halottak fesztivál november 1-jén

A közelmúlt sikerfilmjeit láthatja a közönség a Vertigo Filmhéten

Egymásnak felelgető műfajok a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon

85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok

Magyar Táncfesztivál Győrben

Filmpremierekkel is készül a Veszprém-Balaton Filmpiknik

POSZT - Látványtér 2013 - Az év díszlet- és jelmeztervezője

Kulturális és turisztikai napok a szabolcsi Tiszabercelen

Több mint ötven ingyenes programmal várja a közönséget a hatodik Déryné Fesztivál

Nyári fesztivál a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Törőcsik Mari lesz a vendég Érdi Tamás zongoraestjén

Határtalan Táncfőváros - határon túli néptánc
