Másfél hét alatt csaknem félszáz program Pécsen

Szórakoztató és tartalmas programkínálattal várja a látogatókat a Pécsi napok rendezvénysorozata, amelyet szeptember 11. és 28. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.

A kilencvenes évek elején indult – azóta többször Örökség Fesztivál néven is futó – Pécsi Napok eseménysorozat keretében a pécsi székesegyház közelében lévő Sétatéren összesen mintegy félszáz programot kínálnak az érdeklődőknek.

A tizennyolc nap alatt többek között a Szélkiáltó együttes tartja meg 40 éves jubileumi koncertjét, színpadra lép Takáts Eszter, Rudán Joe, a Halott Pénz, Dirty Nancy, a Lazy Monkees, a Spacesh!t, a Dübörgő Wattacukrok.

A koncertek mellett szeptember 12-én napközben bábszínházi produkcióval, fotókiállítással, zenés játékkal Arad napját tartják Pécsen, míg 13-án a pécsi Horvát nap programjai között lesz zenés felvonulás és néptáncos bemutatókat is tartanak. Ugyanezen a napon rendezik meg a 20. Pécsi Veteránautó Kiállítást is.

Fodor József, a Pécsi Fesztiválszervező Nkft. ügyvezetője arról szólt, hogy az idei Pécsi napokon is italokat, ételeket kínáló pavilonok borítják be a gesztenyefák szegélyezte Sétateret. Összesen harminc hazai borászat kínálja majd nedűit és tíz vendéglátóhely települ ki a fesztiválra. Hozzátette: a rendezvény utolsó napján, szeptember 28-án Szent Mihály-napi búcsút rendeznek, amelyre az ország minden részéről érkeznek kézművesek is. (MTI)

Szeptember 11.

20:00 – Szélkiáltó 40 éves jubileumi koncert

Szeptember 12. –  Arad Napja

16.00 – Bábok a cirkuszban – a Ioan Slavici Klasszikus Színház Bábtársulatának előadása

17.00 – A város hangulata – Fotókiállítás-megnyitó – Aradi Foto Club Egyesület (Művészetek Háza)

18.30 – VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát
Keserédes zenés játék – Főszerepben: Aradi Tibor – az Aradi Kamaraszínház előadása (JESZ)

19.00 –Aradi hagyományok – Arad megyei néptáncok

20.00 – Mario & The Teachers – Jazz koncert

Szeptember 13.

Isten Hozott kedves Vendég! – Nemzetközi Horvát Fesztivál és Pécsi Horvát Nap – XX. Veteránautó Kiállítás

15:00 – Felvonulás (Kossuth tér-Széchenyi tér – Dóm tér
16:00 – Horvát szentmise a Székesegyházban
17:00 – Néptánc bemutatók
19:00 – Gálaműsor
21:00 – Táncház

Szeptember 14., Nyugdíjasok napja
(közreműködik a Nyugdíjasok Egyesülete Pécs)

15:30-18:00 Búzavirág Népdalkör – Meszes
Kozármislenyi Baráti Kvintett
Pécsváradi Nyugdíjas tánccsoport és népdalkör
Birjáni Nyugdíjasok néptánckara
Berze Nagy János Népdalkar – Vasas
Belügyi Szervek tánckara – Pécs
Baranya Bokréta Népdalkör – Pécs

Puchner Birtok – Bikal előadásai a Sétatéri színpadon:

19:00 – Lónak vélt menyasszony – Baranyi Ferenc klasszikus félreértésekre épülő komédiája számtalan kacagtató helyzetet teremt a család számára.

Esti Virtus – Vidám, interaktív időutazás a betyárok világába, a Baranya megyében igen elhíresült Rigac Jancsi történetébe.

Szeptember 15.

20:00 – The Immigrants koncert

Szeptember 16.

20:00 – Takáts Eszter Beat Band koncert

Szeptember 17.

19:00 – Rudán Joe koncert
20:30 – PMD Blues Band koncert

Szeptember 18.

16:00 – Kreatív Ipari Nap (Közreműködő: Kreatív Ipari Klaszter)
20:30 – D.O.G. Delusions of Grandeur koncert

Szeptember 19.

Nagy sportágválasztó (közreműködik a PSN Zrt.)
20:30 – Halott Pénz koncert

Szeptember 20.

11:00 – 20:00 I. Nyitott Udvarok Napja

A Mediátor Egyesület és együttműködő partnerei megnyitják Pécs belvárosának számos belső udvarát, ahol különféle programok várják a hozzánk látogatókat. Célunk, hogy megismertessük a belváros rejtett építészeti szépségeit. Kézműves foglalkozások, játszóházak, zene, kiállítás.

Pécs belvárosának belső udvarai: Király utca, Mária utca, József utca, Szt. István tér, Esze Tamás utca, Vince utca, Budai Nagy Antal utca

11:00 – Szélkiáltó együttes gyermekkoncert
17:00 – 22:00 Bemutatkozik a Janus Pannonius Múzeum

Szeptember 21.

Állatok Napja (egész napos állatsimogató, játszóház, gyermekkoncert)

Szeptember 22.

20:30 – Dirty Nancy koncert

Szeptember 23.

19:00 – Rokokó Rosé koncert
20:30 – Dübörgő Vattacukrok koncert

Szeptember 24.

20:30 – Band Of StreetS koncert

Szeptember 25.

20:00 – Lazy Monkees koncert
22:00 – Spacesh!tkoncert

Szeptember 27.

Itthon vagy! – Magyarország Szeretlek! – egész napos élő televíziós bejelentkezések a vásári forgatagról és a színpadi programokról

11:00 Nemzetközi Bordalfesztivál főpróba

10:00 –tól a Falusi Turizmus Szövetség partnereinek bemutatói, kóstoltatás, közben a színpadon hagyományőrző műsorok többek között a Cserkúti Szimpatikusokkal.

Egész nap Szent Mihály napi búcsú kézművesekkel, gyermekfoglalkoztatókkal – Este tűzgyújtás a tér több pontján

Szeptember 28., Nemzetközi Bordalfesztivál

15.00 Bor és a Dal Ünnepe – „Énekel a város”
Közreműködnek: Kováts Kolos, a fesztivál kórusai, Ércbányász Koncertfúvós Zenekar, néptáncosok.
A finálét vezényli: Lakner Tamás és Szabó Ferenc