Kortárs művészeti programokkal kezdődik idén a Vásárhelyi Forgatag
Kortárs művészeti programokkal kezdődik idén a Vásárhelyi Forgatag, amelyet augusztus 18. és 27. között rendeznek meg Marosvásárhelyen.
A Vásárhelyi Forgatagot idén kilencnaposra bővítették, hogy a Szféra nevet viselő, kortárs művészeteket bemutató programsorozat ne legyen egyszerre más, nagyobb horderejű rendezvényekkel.
Marosvásárhely egyik emblematikus épületében, az egykori Aranykakas vendéglő udvarában kap helyet a Szféra, amely kortárs alkotóműhelyeknek ad otthont. A közönség megtekintheti többek között Vajda Boróka fotókiállítását, Anca Onut grafikáit, valamint Könczey Elemér kolozsvári grafikus karikatúráit. Bemutatják az első erdélyi képregényt, amely szeptemberben fog megjelenni, és jelen lesz a sepsiszentgyörgyi Magma kortárs műhely is, ahol a látogatók kipróbálhatják a fényképelőhívást.
A Szféra zenei programjában romániai és magyarországi együttesek is szerepelnek. A szervezők kiemelték a bukaresti Jam Community alternatív zenei csoportot és alkotóközösséget, amely a romániai alternatív zenei világ krémjét tömöríti. Ők romániai körúton vannak, és a Forgatag felkérésére Marosvásárhelyre látogatnak, ahol a közönség mellett a helyi zenészekkel is találkoznak. A Szféra programjából az irodalom sem fog hiányozni, Sebestyén Aba színművész kortárs magyar költők megzenésített verseit adja elő.
A Vásárhelyi Forgatag az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, és jó ötlet, hogy kilencnaposra bővítették a fesztivált. A fesztivál beágyazódott a régióba, a szervezők kiemelték identitáserősítő szerepét, és a rendezvény körül példaértékű összefogás jött létre.
A Forgatag egyik partnerintézménye idén is a Soós Zoltán által vezetett Maros Megyei Múzeum, amelynek szervezésében Kereszteződések címmel fiatal, Maros megyei képzőművészek mutatkoznak be. A tárlatra meghirdetett pályázatra huszonhatan jelentkeztek, és zsűri válogatja ki a kiállítandó, illetve a díjazott alkotásokat.
A Forgatagon jelenlegi és volt élsportolók részvételével nyílt sportnapot tartanak, amelyen Maros megye legjobb magyar tannyelvű iskolájának, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak gyűjtenek pénzt atlétika- és kézilabdapályája, valamint öltözői felújítására.
Bővebben: forgatag.ro
MTI
Ez is érdekelhet

Wagnerrel nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok

Harminc ország alkotásai a kecskeméti animációs fesztiválon

Rita Ora és Big Sean is fellép a Balaton Sound-on

Látványosabb és hosszabb lesz a 15. Interetno fesztivál Szabadkán

Tisacra Összművészeti Minifesztivál Szegeden

Március közepén indul a győri fesztiválév

Elkezdődött az Országos Rajzfilmünnep

Több mint száz program a Festők városa hangulatfesztiválon

Tudományfesztivál a víz jegyében

Múzeumok éjszakája: retrokiállítás a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban

Temesvári Magyar Napok

Broadway-musicalt mutat be a Szombathelyi Karneválszínház

Nemzetközi tangófesztivál Pécsett

Múzeumok éjszakája: régészeti kincsek, ókori piknik, skót zene és ír tánc a Fejér megyei programok k...

Pingback: Kortárs művészeti programokkal kezdődik idén a Vásárhelyi Forgatag - StartHírek.hu