Könyvfesztivál: Új kötetek a Nap Kiadó Magyar esszék sorozatában

Ágh István, Kiss Gy. Csaba és Lengyel András új kötetei jelentek meg a Nap Kiadó Magyar esszék sorozatában a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra.
Sebestyén Ilona kiadóvezető, a Domokos Mátyás által 1999-ben indított sorozat szerkesztője az MTI-nek elmondta: az idén 75 éves Ágh István költő Szavak honvágya című kötetében a kilencvenes évek végén a Kossuth Rádióban elmondott rádiójegyzetei olvashatók, azok az önéletrajzi ihletésű esszéi, amelyek még nem jelentek meg kötetben, továbbá olyan esszéi, amelyeket valamilyen eseményre, így kiállításmegnyitóra, születésnapra írt. A szerkesztő hozzátette: mint a költőnél mindig, ezekben az írásokban is megjelenik háttérként saját élete, élményei, így felidéz Kondor Bélához és természetesen bátyjához, Nagy Lászlóhoz fűződő emlékeket is.
Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész új kötetéről szólva Sebestyén Ilona kiemelte a közép-európai országok kultúráinak kapcsolódási pontjait, közösségét hangsúlyozó szemléletet, ami áthatja az írásokat. A Nemzetek és előítéletek – Esszék, tanulmányok az Adriától a Balti-tengerig című könyv Kiss Gy. Csaba 2005 óta született irodalom- és művelődéstörténeti írásainak válogatása, amelyben az olvasót a közép-európai határterületek kulturális emlékezetével, a nemzeti kultúrák kapcsolataival ismerteti meg a szerző. Így például szó esik Tormay Cécile-ről, aki Fiume környékéről írt, vagy olyan szlovák, cseh írókról, akik magyar identitással rendelkeztek.
Lengyel András új, A mindennapok szemüvegkészítői című, sajtótörténeti tanulmányokat tartalmazó könyvében a múlt század tízes és húszas éveinek heti- és napilapjait, illetve az azokban publikáló írók, újságírók munkásságát mutatja be. Ahogy Sebestyén Ilona mondta, a filológusi aprólékossággal kidolgozott tanulmányokban a szerző megvizsgálja a lapok tartalmát, szemléletét, marketingjét, költségvetését, de az azokban lezajlott vitákat is sorra veszi. Vagyis azt járja körül – ahogy erre a cím is utal -, hogy ezek a lapok hogyan befolyásolták annak idején az olvasóikat – magyarázta a szerkesztő.
Hozzáfűzte: az olvasó nemcsak azt követheti nyomon, hogy miként jelent meg az antiszemitizmus a kor lapjaiban, de a szerző például azt is bemutatja, hogy hogyan változott Kosztolányi Dezső stílusa, hangneme annak függvényében, hogy milyen szellemű és politikai kötődésű lapban publikálta írását.
A három esszékötetet péntek délután mutatta be a könyvfesztiválon Gróh Gáspár és Sebestyén Ilona a szerzők részvételével. (MTI)