Kínai Filmfesztivál az Urániában

Négy sikerfilmmel mutatkozik be Kína kortárs filmgyártása április 24. és 29. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Magyar-Kínai Kulturális Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvényen fesztivál- és kasszasikerek, négy film és négy műfaj reprezentálja a nagyközönség számára a szinte beláthatatlanul gazdag kínai filmgyártást.

Nagy kihívás néhány filmen keresztül átfogó képet adni egy olyan filmgyártásról, amely évente 300-400 filmet mutat be a mozikban. Márpedig Kína filmgyártása ilyen, 2016-ban 350 hazai gyártású filmet játszottak a kínai mozik. Hogy e hatalmas filmipar jelenéről képet alkothassunk, arra a legkézenfekvőbb módszer, ha jellegzetes darabokat emelünk ki különböző szegmenseit képviselő filmtípusokból.

A kereskedelmileg legsikeresebbnek bizonyult friss kínai filmeket két cím képviseli a válogatásban: A Mekong-művelet / Operation Mekong című akció thriller tavaly (a Nagy Falat éppen megelőzve) a 3. helyen végzett a kínai mozi-pénztáraknál, míg a Megtalálni az igazit / Book of Love című romantikus komédia a 10. helyet szerezte meg magának ugyanebben a versenyben. A Xuan Zhang című életrajzi film rangját az adja, hogy Kína hivatalos jelöltje volt idén az idegen nyelvű filmek Oscar-díjáért zajló küzdelemben. A negyedik film, az Ősi folyók / Mountains May Depart pedig annak a Jia Zhangke-nek az alkotása, aki jelenleg a „hatodik generáció” legismertebb és legelismertebb képviselője nemzetközileg – ez a filmje a 2015-ös Cannes-i Fesztivál versenyprogramjában debütált.

A filmek egy-egy alkalommal, eredeti nyelven, magyar felirattal kerülnek műsorra.

Jegyek a vetítésekre egységes 1000 forintos áron válthatók online és a mozi jegypénztáraiban.

Program

április 24., hétfő 20:45 Xuan Zhang
http://www.urania-nf.hu/film/kinai-filmfesztival-xuan-zang

április 27., csütörtök 17:30 Megtalálni az igazit / Book of Love
http://www.urania-nf.hu/film/kinai-filmfesztival-megtalalni-az-igazit-book-of-love

április 27., csütörtök, 20:00 A Mekong-művelet / Operation Mekong
http://www.urania-nf.hu/film/kinai-filmfesztival-a-mekong-muvelet-operation-mekong

április 29., szombat, 14:30 Ősi folyók / Mountains May Depart
http://www.urania-nf.hu/film/kinai-filmfesztival-osi-folyok-mountains-may-depart

Részletes program a fesztivál honlapján:
http://www.urania-nf.hu/esemenyek/872/kinai-filmfesztival