Kiállítás a magyar hippi mozgalomról és az underground művészetről
A hatvanas évek a hippi korszak ideje. Vagy mégsem? Mennyiben hasonlít a magyar hippi kultúra az amerikai, angol stb. hippikéhez? Létezik-e egyáltalán „magyar hippi”? Ezekre a kérdésekre keresi a választ kArton galéria kiállítása, mely válogatás az 1960-as és 1970-es évek underground műveiből és korabeli felvételekből.
A „magyar hippi” jelenséget – illetve a felvetés jogosultságát- vizsgáló kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadvány anyaga hosszas szelekció eredménye, amely két eltérő nézőpont párhuzamba állításával, egymás mellé helyezésével állt össze. Ennek megfelelően a kiállítás két, egymással átfedésben lévő részből épül fel: egyrészt a hippi mozgalom képzőművészeti hatásával foglalkozik, Zombori Mónika művészettörténész válogatása alapján; másrészt a hatvanas-hetvenes években készült eredeti, privát- és közéleti fotókból (illetve azok digitalizált változatából) áll, Mezey András „Golyó” kortanú szelekciójában.
„1965 környékén kezdett összeverődni a „belvárosi galeri”, a város különböző helyein lakó fiatalokból, akik a Jégbüfé előtt gyülekeztek. Kedvenc helyeik a Kárpátia, Korzó, Apostolok és Bajtárs éttermek, az Építők klubja, az Eötvös klub, az Egyetem presszó, a Vén Diák Presszó, a Belvárosi Kávéház és a Duna part lépcsői voltak. A másik társaságnak, a Kalefosoknak már az ötvenes évek végétől a Moszkva tér volt a törzshelyük, de ők is a Dunapartra, a „Lére”, belvárosi szórakozóhelyekre, valamint az Ifjúsági Parkba és a Bem Rakpartra jártak. Rajtuk kívül persze még nagyon sok galeri volt, például a Városmajoriak és a Nagyfások. Ezek a fiatalok főleg a Scampolo, az Atlas, a Liversing, az Atlantisz és a Dogs, később a Sakk – Matt, a Tűzkerék, a Kex, a Mini és a Syrius együttes koncertjeit látogatták.
Több száz ember tartozott ezekbe az egymást sokszor átfedő körökbe. Egy részük még ma is összejár. Az egykori Belvárosiak a Bem rakparti Bodola emlékbulikon, a régi Kalefosok pedig Dörgicsén szoktak találkozni. Több fotós is volt köztük, akik megörökítették a résztvevőket és az eseményeket: Vértes Gyuri (Fotojás), Bakos István (Beethoven), Bodola György, Vető János, és mások. A kiállított képek ennek a kornak és ezeknek a társaságoknak az életébe nyújtanak bepillantást, részben Bodola György hagyatékának (saját felvételei és gyűjtése), részben pedig Mezey András gyűjteményének felhasználásával” – írja a galéria honlapján Mezey András „Golyó”.
Kiállító művészek: Kemény György, Vető János, Kovásznai György, Veszely Ferenc, Baksa-Soós János, Koncz András, Méhes Lóránt, Sarkadi Péter, Haris László, Konkoly Gyula, Bernáth/y Sándor, Díner Tamás, Darvas Árpád, Pecsenke József.
A képzőművészeti anyagot válogatta, a kiállítást rendezte: Zombori Mónika, művészettörténész.
A korabeli fotókat válogatta, tablókat összeállította: Mezey András „Golyó”.
Megtekinthető: 2014. március 28-ig. 1054 Budapest, Alkotmány u. 18.
Nyitva tartás: hétfő-péntek: 13-18.