Kakasfesztivál Tardon

A borsodi Tardon tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Kakasfesztivál keretében a kakasfőzőversenyt is. A versenyben résztvevő csapatok által elkészített ételt nemcsak a nézők, de szakértő zsűri is tesztelni fogja. Aki nem akar kakast vágni, az benevezhet a süteménysütő versenyre is vagy megméretheti kakasát a kakasszépségversenyen.
2014. október 18-án szombaton reggel veszi kezdetét Tardon a főzőverseny, ami egyben jó néhány környékbeli kakas földi pályafutásának végét is jelenti. Hogy pár órával később levesben vagy éppen pörköltként kerüljenek a fesztiválozók elé.
A szerencsésebbek a már hagyományosnak mondható kakasszépségversenyen vehetnek részt, a győztesek és a díjazottak között érmeket és okleveleket oszt ki a zsűri.S ha a kakasból már eleget ettünk, a süteménysütő versenynek hála a nap folyamán a desszert sem fog elmaradni.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, a versenyben való részvétel 3500 Ft csapatonként.
forrás: http://izeselet.hu/