Ingyenes Omega-koncert Győrben

Ingyenes koncertet ad az 50. születésnapját tavaly ünnepelt Omega együttes június 15-én Győrött a Városház téren, a Négy Évszak Fesztivál nyárnyitó rendezvényén.„A 2012-es jubileumi Omega-év során is fel akartunk lépni Győrött, ezt akkor éppen az idén nyáron megvalósuló szabadtéri koncert miatt halasztottuk el” – mondta Kóbor János, az Omega énekese a budapesti Utazás kiállítás Győr-standján csütörtökön. Bolla Péter, a győri polgármesteri hivatal kabinetfőnöke felidézte: az Omega 2007-ben szintén a Négy Évszak Fesztivál keretében 50 ezer néző előtt adott koncertet a városban. Kóbor János beszámolt arról, hogy idén is sok fellépése lesz az Omegának, de inkább különböző rendezvényekhez, eseményekhez kapcsolódva. A koncertrepertoár alapját a tavalyi jubileumi turné anyaga adja.
„Várhatóan nyár végén egy német kiadó gondozásában jelenik meg az új Omega-lemez, amelyen szerepelni fognak friss dalok, valamint régiek áthangszerelt változata. A szimfonikus tételek mellett jelen lesz az elektronika, beépítjük az anyagba Liszt Ferenc Les préludes-jének több motívumát, valamint átdolgozzuk a Pink Floyd néhány számát. Az album tervezett címe Végjáték. DVD+Blue ray formátumban kiadjuk a tavaly decemberi Aréna-koncert felvételét is” – fejtette ki a frontember.
Győr idén Olimpia Magyarországon jelszóval van jelen az Utazás kiállításon, mivel 2017-ben a város lesz a házigazdája az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak. Fekete Dávid alpolgármester hangsúlyozta, hogy a nyári és a téli játékok után ez a harmadik legnagyobb olimpiai verseny. „Városunk hosszú évek óta kiemelt figyelmet és forrásokat biztosít kulturális és turisztikai célokra, évről évre nő a turisták által Győrött töltött éjszakák száma” – jelentette ki az alpolgármester.
A Négy Évszak Fesztivál keretében rendezik meg március 15. és április 6. között a XVII. Győri Tavaszi Fesztivált, áprilisban lesz a Nemzetközi Ütős Fesztivál, májusban az Öt Templom Fesztivál, júniusban az Omega-koncerten kívül a Győri Nyár részeként megrendezik a IX. Magyar Táncfesztivált, júliusban tartják a Győrkőc Fesztivált, augusztusban pedig a Barokk Esküvőt, valamint a bor- és gasztronómiai fesztivált.
[youtube]http://youtu.be/t4jlBWHk4UA[/youtube]