Idén is muzsikálnak a szegedi városháza udvarán

nicolasNépszerű előadók fellépésével ezen a nyáron is megszervezik a szegedi városháza udvarán a Muzsikáló Udvar elnevezésű progamsorozatot. Az idén nyáron négy koncertből válogathat az igényes zenére vágyó közönség.

Július 26-án a Fool Moon Vokálegyüttes koncertjével indul az augusztus 2-ig tartó, több zenés műfajt is kínáló programsorozat. A városháza neobarokk udvarán 1970-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok kiegészítő programjaként jött létre a zenés rendezvénysorozat. Az ötlet Vaszy Viktortól ered, aki a városházán járva letekintett az udvarra és megfogalmazódott benne a zenélő udvar gondolata. Az első produkciót maga Vaszy vezényelte a Szegedi Szimfonikus Kamarazenekar élén. A Dóm téri nézőtérrel szemben a 250-300 főt befogadó udvar intimebb kapcsolatot teremt művész és hallgatója között. Így a városháza udvarán rendezendő komolyzenei és igényes könnyűzenei előadások a szegediek és a külföldiek számára is kellemes nyáresti szórakozást ígérnek.

Az idén július 26. és augusztus 2. között összesen négy koncertet kínálnak esténként fél 9-től a városháza udvarán.

A zenei sorozat a Fool Moon Vokálegyüttes és Takács Nikolas estjével a hónap utolsó péntekjén indul. Július 30-án Kedvenc dolgaim címmel Szulák Andrea ad koncertet. A népszerű énekesnő zongorakísérőnek a szegedi dzsessz- és dixie-rajongók régi kedvencét, Garay Mártát, a Molnár Dixieland Band billentyűsét választotta.

Augusztus 1-jén a szegedi szimfonikusok koncertmestere, Kosztándi István hegedűművész vezetésével működő Szegedi Kamarazenekar ad Nyáresti szerenád címmel mediterrán hangulatú klasszikus zenei hangversenyt Pavlovits Dávid gitárművész és a Lázár György vezette Pavane Táncegyüttes fellépésével. Másnap este Tóth Vera koncertjével zárul az idei programsorozat.

Mindegyik koncert este fél 9-kor kezdődik, rossz idő esetén az IH Rendezvényközpontban tartják meg az előadásokat.

Program

Július 26. Fool Moon koncert
Közreműködik: Takács Nikolas

Július 30.
Szulák Andrea koncertje
Zongorán közreműködik: Garay Márta

Augusztus 1.
Nyáresti szerenád
Fellép: a Szegedi Kamarazenekar, Pavlovits Dávid gitárművész és a Pavane Táncegyüttes

Augusztus 2.
Tóth Vera koncertje (ÖS)