Hétvégi programdömping az Ernst Múzeumban

Karafiáth Orsolya Irodalmi est, performansz és rendhagyó tárlatvezetés is kapcsolódik a hétvégén az Ernst Múzeum Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kortárs portrétárlatához, míg az intézmény szomszédságában péntek este a Flash Art magazin mutat be villámkiállítást.

A Nagymező utcai múzeum centenáriumi kiállítása az alapító Ernst Lajos előtt kíván tisztelegni. Gulyás Gábor, Angel Judit és Rózsás Lívia kurátorok a január végén nyílt kortárs tárlat középpontjába a nyugati művészet egyik legfontosabb, mára azonban sok szempontból problematikussá vált műfaját, a portrét állította, 42 művész, köztük Joseph Beuys, Christian Boltanski, Erdély Miklós, Fehér László, Gary Hill, Maurer Dóra, Cindy Sherman és Bill Viola munkáit felvonultatva.

Pénteken 18 órától Csaplár Vilmos íróval és Marno János költővel Lévai Balázs beszélget a múzeumban az arcról, a portréról és az ábrázolhatóságról, majd a szerzők a témához kapcsolódó írásaikból is felolvasnak.

A rendezvényt követően az Ernst Múzeum melletti elhagyott üzlethelyiségben a Flash Art művészeti magazin szerkesztősége várja egyestés pop-up kiállítással olvasóit, előfizetőit, rajongóit és kritikusait, szerzőit és szereplőit – tájékoztatta az MTI-t az Ernst Múzeumot működtető Műcsarnok.

Szombat este Gergye Krisztián a tánc, a prózai színház és a képzőművészetek határmezsgyéin átívelő performansz keretében „ráolvasással, szemmel veréssel, ördögűzéssel” tesz kísérletet a kiállított műalkotások között a kortárs művészet „megregulázására”.

Karafiáth Orsolya költő, műfordító, publicista vasárnap délutáni tárlatvezetésén mutatja be egyéni nézőpontból az április 7-ig látogatható portrékiállítást.

 

PROGRAMOK

2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK 18 ÓRA

„A szem tekintete” III.

Irodalmi est Csaplár Vilmossal és Marno Jánossal a Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kiállításon

Facebook esemény: http://www.facebook.com/events/496037680457507/

2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK 18 ÓRA

A Flash Art bemutatja: Első villámkiállítás

Asztalos / Albert / Bak / Erdélyi / Karsai / Vécsei

Facebook esemény: http://www.facebook.com/events/493832814014263/

Gergye Krisztián2013. MÁRCIUS 23., SZOMBAT, 18 ÓRA

42 perc pislogás nélkül – kortárs művészeti önreflexió

Gergye Krisztián performansza a Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kiállításon

Facebook esemény: http://www.facebook.com/events/225041300968703/

2013. MÁRCIUS 24., VASÁRNAP, 15 ÓRA

Kit néznek?

Karafiáth Orsolya tárlatvezetése a Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kiállításon

Facebook esemény: http://www.facebook.com/events/462038163864628/

Forrás: MTI/Ernst Múzeum