Hangfoglalás nyolcadszor október első hétvégéjén

hangfoglalásIdén is megrendezik október első hétvégéjén a Hangfoglalás hangszer- és hangtechnikai kiállítást. Az október 4. és 6. között a fővárosi Syma csarnokban zajló esemény klubfesztivállal, szakmai konferenciával és díjkiosztóval egészül ki.

A Hangfoglalást, amelyet nyolcadik alkalommal rendeznek meg, idén is a Syma A, B és C csarnokában tartják. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei bemutatóján több tízezer hangszert próbálhatnak ki a látogatók, emellett betekintést nyerhetnek a legmodernebb hang-, fény- és színháztechnikai berendezések világába – közölték a szervezők.

A rendezvényen több mint 200 zenei program, koncert és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Fellép többek közt a ZBB, a Special Providence, Csemer Boggie és a Budapest Voices, hangszerbemutatót tart Lukács Peta, Szappanos György és Kékkői Zalán, az Ektomorf zenekar pedig dedikál.

A Symában három napon át nemzetközi szaktekintélyek részvételével rendezik meg a Zenélni Konferenciát. A beszélgetések témái között szerepel a Zenélni kampánnyal való összefogás, a kultúra támogatottságának kérdése, az európai klubhálózat helyzete, a zenei oktatás és a szakképzés.

A Hangfoglalást szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) első alkalommal ad át elismeréseket a hazai szakma kimagasló szakembereinek, zenészeinek. A Zenélni Díjat 13 kategóriában osztják ki, az elismerést zenepedagógus, zenész, énekes, zenekar, hangmérnök, hang- és látványtechnikus, zenei újságíró is átveheti.

A rendezvény részeként október 4-én pénteken klubfesztivált tartanak a Dürer Kertben. A fellépők között lesz Szlovénia legismertebb elektro csapata, az Ewok, az arab és berber zenei világot elektronikával vegyítő francia Fedayi Pacha, illetve a dubby-breakbeat, dub, jungle és reggae stílust keverő cseh Mikkim.

A Hangfoglalás valamennyi programjára ingyenes a belépés. A rendező Hanosz partnere az élő zenét népszerűsítő Zenélni kampányban a Kőbányai Zenei Stúdió, az Artisjus, a Szerzők Egyesülete, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Nemzeti Művelődési Intézet.

Tavaly 52 ezer látogatója volt a Hangfoglalásnak. (MTI)