Gyulai Mézfesztivál mézédes mulatsággal

Hétvégén ismét megrendezik a Méz- és Mézeskalács-fesztivált Gyulán, ahol átadják az Év méze díjat is.

A fesztivál fő célja alapítása óta a méz népszerűsítése, ezáltal az egy főre jutó hazai mézfogyasztás – mely átlagosan évente 70-80 dekagramm között alakul – növelése, közelítése a nyugat-európai 3,5-4 kilogrammos szinthez.

Magyarországon 42 különböző fajtájú mézet lehet készíteni, ebből a Dél-Alföldön 28-32 fajta terem meg. A rendezvényen valamennyit meg lehet majd kóstolni, több mint tíz méztermelő mutatja be a portékáit. A hazai fajták mellett havasi, székelyföldi mézet is bemutatnak.

A hagyományokhoz híven fáklyás felvonulással, mézszentelő szentmisével és mézédes mulatsággal várják a látogatókat. A tapasztalatok szerint körülbelül két és fél ezren látogatnak el a programokra. Tizennégy mézlovagrend is érkezik a békési fürdővárosba, egyet, a székesfehérvárit pedig ott avatják fel.

Szombat délután hirdetik ki az Év Kiváló Magyar Méze 2016 verseny eredményeit: 92 méhésztől 254 méz érkezett a felhívásra. A minták száma azonos a tavalyival, ám az rekordnak számít, hogy 36 különböző fajtájú mézet neveztek be a versenyre. A budapesti, második körös, úgynevezett laboratóriumi vizsgálatra 60 minta jutott tovább. „Nagyon jó minőségűnek ígérkeznek” – fogalmazott Haász Ferenc főszervező.

A vasárnap a gyermekekről szól majd, mézeskalács-díszítéssel, játszósarokkal, kreatív, ügyességi feladatokkal és családi versenyekkel várják a legkisebbeket, emellett kihirdetik a rajzverseny eredményét. Csak Gyuláról 550 gyerekrajz érkezett – emelte ki az egyesületi elnök.

A fesztivál keretein belül szakmai napokat is rendeznek, pénteken a vidékfejlesztés és a méhészet kapcsolatáról; szombaton az év méhegészségügyi helyzetéről; vasárnap a magyar méhészet jövőjéről rendeznek konferenciát, emellett a mézmarketingről, a most induló, hároméves nemzeti méhészeti programról és a magyar méhészet helyzetéről is hangzanak el előadások – emelte ki Haász Ferenc.

MTI