Európa-napot tartanak Somoskőn
Európa-napot tartanak szombaton a Salgótarjánhoz tartozó Somoskőn, a vár emlékparkjában. A rendezvényen mintegy 300 lufit engednek el és zenés-játékos programok várják a kilátogató családokat és szervezeteket – tájékoztatta az MTI-t a program főszervezője.
Kürtszó és 27 harangkondulás jelzi majd az ünnep kezdetét, egyben az európai egyesült nemzetek köszöntését; ezután 270 darab, uniós jelképpel ellátott léggömb emelkedik a magasba a vártorony ablakából, majd elhangzik az Európai Unió himnusza – mondta Szabó Péter.
Az Európa Napon Becsó Zsolt, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke és Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere köszöntői után a szervezők ünnepi ebédre invitálják a résztvevőket, a hagyományos magyar étkek mellett kilenc európai ország különböző pékárui kerülnek az asztalokra.
A nap során különféle játékos feladatok, szalonnasütés, gulyásfőzés, zenés-játékos programok várják a kilátogató családokat és szervezeteket – mondta Szabó Péter.
A résztvevők csoportos kirándulást tesznek a somoskői vadasparkban, a geopark magyar-szlovák tanösvényén, megismerhetik a somoskői vár és környéke földrajzi és történelmi nevezetességeit – tette hozzá a szervező.