Élet elvitelre – Szabó Balázs Bandája-lemezbemutató az A38-on

A nagy érdeklődésre tekintettel két koncerten is bemutatja a fővárosi közönségnek új lemezét, az Élet elvitelre című anyagot az egyre népszerűbb Szabó Balázs Bandája. A kamarafolk-pop formáció május 15-én és 16-án játszik az A38 hajón.

„Sokan kérdezik, hová sorolom az együttes stílusát, és azt szoktam mondani, hogy ez olyan könnyűzene saját szerzeményekkel, amelynek helyenként népzenei az ihletettsége és a merítettsége. Ettől lesz esetleg az érzet, mintha a táncházból lenne kiragadva. Talán az ilyen fajta muzsika is lehet a népzene egy továbbélt formája” – mondta Szabó Balázs, a csapat alapítója, vezetője.

Megjegyezte, hogy a népzene mindig fontos szerepet játszott a közéletben, az emberek táncoltak rá, kiénekelték örömeiket, bánataikat és jó lenne, ha a népzene, a néptánc és a hagyományok fennmaradása még sok-sok nemzedéken át biztosított lenne itthon.

Szabó Balázs kitért arra, hogy zenekarát a pop és a folk közötti egyensúlyozás, a két világ felé mutatott nyitottsága miatt egyaránt hívják világzenei és popzenei színpadokra játszani a különböző fesztiválokra. „Popberkekben is megpróbáljuk elhinteni a magot, el szeretnénk érni, hogy senki se feszengjen a népzenétől, és fordítva, vagyis a rockosabb dalokat is befogadják a folkosabb közegben. De azért régóta van átjárás a két világ között: sokan jártak előttünk, és utánunk is sokan fognak még. Fontos, hogy mindig ízlésesen, arányos hangszereléssel, dallamvilággal próbáljunk meg nyúlni a témákhoz”.

Az Élet elvitelre a 2009-től létező Szabó Balázs Bandája harmadik stúdióalbuma, Szabó Balázs korábban Debrecenben, Pécsett és Kecskeméten bábszínészként dolgozott, később a Suhancosban játszott. Mostani zenekarában énekel, hegedül, gitározik, kavalon játszik, Acsády Soma basszusgitározik, Ferencz László dobol, Harangozó Sebestyén gitározik és Ölveti Mátyás csellózik.

„Már megvolt a tizenkét dal, amikor az Élet elvitelre címet választottam. Gondolati síkon és zeneileg is nagyon szerteágazó lett az anyag. Gondolkodtam a víziókon, az álmokon, a megtörtént dolgokon, aztán ez a cím ugrott be, amibe sok minden beleérthető, ugyanakkor játékos is” – mesélte a zenekarvezető.

Szabó Balázs szövegei nem szokványos popdalszövegek, sokszor meghitt témákat érintenek, gyerekkori emlékeket meseszerű köntösben. Ehhez a világhoz nagyon jól kapcsolódnak a lemezborítón és a lemezhez a YouTube-ra feltöltött videókban található alkotások az apró lényekkel. Előbbi Lossonczy Bazsó grafikus, utóbbi Kisteleki Dóra grafikus-illusztrátor munkája.

„Akkor válik számomra otthonossá egy dal, ha szoros közöm van hozzá. Jó úgy megfogalmazni az érzéseimet és gondolataimat, hogy maradjon elég ablak mindenkinek belenézni, és esetleg megtalálni benne saját magát is. Szeretem a kétértelmű dolgokat, az Embervédő állatok című dal például arra épül, hogy az állatok is sokszor képesek megvédeni az embert. A gyerekversszerű szövegeim egyszerűen kiszakadnak belőlem” – árulta el.

Már a 2011-ben megjelent Átjárók című dupla lemezen szerepeltek megzenésített versek (akkor Pilinszky költeményei), az egy évvel későbbi négyszámos EP-n, a Közelebb-en pedig Radnóti Bájoló című versét formálták dallá. Az Élet elvitelre Grecsó Krisztián két versének megzenésítését (Ami elhasadt, Dézsma) is tartalmazza.

„Krisztián verseiben éreztem azt a szabadságot, amit én keresek, és tőle sem áll távol a muzsikálás, részese a Rájátszás-esteknek. Nemcsak a konyhában szoktunk együtt zenélgetni, fellépett már a zenekarral, és kettesben is játszunk közönség előtt, amikor ő felolvas, és mellette kicsit zenélgetünk” – sorolta Szabó Balázs.

Az Élet elvitelre bemutató turnéja március óta tart, a vidéki állomások után a fővárosban a nagy érdeklődésre tekintettel két koncerten, május 15-én és 16-án az A38 hajón hallhatja a közönség az új dalokat élőben. A koncerten több vendégzenész közreműködik, akárcsak az albumon, amelyen többek között Julie Rens belga dzsesszénekesnő és Pagonyi András harmonikás is játszik.

A Szabó Balázs Bandája néhány nappal később fellép az Akvárium Klubban a VOLT Produkció és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös tehetségmutató versenyén, a Nagy-Szín-Padon, amelynek első öt helyezettje felléphet az idei soproni VOLT Fesztivál nyitónapján. (MTI)