Che Sudaka-koncerttel indul a nyár a Zöld Pardonban

Che-SudakaA spanyol Che Sudaka koncertjével indul szerdán este a Zöld Pardon nyári programja, amelyben tíz külföldi és mintegy harminc magyar fellépő szerepel.

A külföldi fellépők közt lesz az amerikai Testament, a brit Tricky, a jamaikai Capelton és a kanadai Datsik, a magyar bandák közül többek között a Sing Sing, a Zagar, a Depresszió, valamint a Péterfy Bori & Love Band koncertje várja az érdeklődőket augusztus végéig.

“Erős és ütős nyári koncertprogramot állítottunk össze, különös tekintettel a tíz külföldi fellépőre” – mondta Kővári Zsuzsa, a Zöld Pardon ügyvezető igazgatója a nyári programot ismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A korábbi évekhez hasonlóan a Zöld Pardon igyekszik a külföldi és a magyar zenekarokat is elfogadható áron kínálni a vendégeknek, a belépőjegyek ára továbbra is 400 és 800 forint között lesz – hangsúlyozta.

Szepesi Mátyás koncertszervező elmondta, hogy május végén a kanadai Datsik koncertje várja az érdeklődőket. A fiatal DJ-producer 2009-ben kezdte el megjelentetni felvételeit, és több neves előadóval dolgozott együtt. Június végén érkezik a Zöld Pardonba az 1983-ban alakult amerikai Testament zenekar. A trash metál egyik legjelentősebb képviselője a Dark Roots Of Earth című albumát mutatja be.

Júliusban ad koncertet az 1981-ben alapított amerikai HC-trash-punk banda, a Suicidal Tendencies, amely visszatérő vendég. A zenekar 13 című albumát mutatja be, amely 13 év után készült el és 13 dal szerepel rajta.

Az instrumentális hiphop kiemelkedő alakja, DJ Shadow július 16-án koncertezik. A Magyarországon nagyon népszerű brit breakbeat zenekar, a The Freestylers új albumát, a The Coming Stormot mutatja be július 29-én.

Augusztusban lép fel a Front Line Assembly, a stílusteremtő kanadai indusztriál-techno zenekar. Az indie hatású amerikai elektronikus rockzenekar, az Awolnation a hónap közepén koncertezik.

Fellép a dancehall jamaikai képviselője, Capelton, aki nagyon szuggesztív előadó és politikailag elkötelezett harcos művész – hangsúlyozta Szepesi Mátyás.

A nyári szezon utolsó heteiben érkezik a Zöld Pardonba a brit Tricky. A legendás zenész-színész-producert a Massive Attack alapító tagjaként ismerte meg a nagyközönség.

A magyar előadók közül “visszatérő” koncertet ad az 1990-es évek rockzenekara, a Sing Sing, valamint a Zöld Pardonban mutatja be új albumát a Sex Action, a Riddim Colony és a Kerekes Band – összegezte a programot Szepesi Mátyás. (MTI)