Bivalyfesztivál a kápolnapusztai rezervátumban
Bivalyfesztivált rendez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vasárnap a Kis-Balaton környékén található Kápolnapusztán, a bivalyrezervátumban élő őshonos fajokat természetes környezetükben mutatják be a látogatóknak.
A délelőtt tíz órától délután ötig tartó fesztiválon a jó hangulatú családi programok mellett nagy hangsúlyt kap a természetismereti, környezeti nevelés – mondta el Fejes Éva ökoturisztikai referens, a rendezvény szervezője.
A fesztivál vendége lesz a Nők a Balatonért Egyesület, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Pangea Egyesület. A helyi termelők finom készítményeikkel várják a látogatókat, így például lesz friss joghurt, idényjellegű gyümölcs, termelői méz, házi birsalmasajt és különféle gyümölcsökből készült szörp.
A gasztronómiai kínálat tájjellegű étellel is kiegészül: a látogatókat – belépőjegyük ellenében – egy-egy tányér bivalygulyással vendégelik meg.
A gyermekek a kézműves foglalkozásokon origami játékkal foglalkozhatnak, bőrből készíthetnek ajándékokat, egy másik kézműves segítségével pedig újrahasznosított anyagokból állíthatnak elő különböző tárgyakat. A kicsik körében ugyancsak népszerű az állatsimogató, ahol a kecskéket, szamarakat vehetik közvetlen közelről „szemügyre” – ismertette a részleteket Fejes Éva.
Hozzáfűzte: a bivalyistálló látogatható részében történeti kiállítást rendeztek be, ahol a régi, hagyományos állattartás, mezőgazdaság eszközeit mutatják be. A fogadóépületben kialakított állandó kiállításon diorámák segítségével a Kis-Balaton élővilágát ismertetik meg a látogatókkal.
A rezervátumot kitáblázott sétaúton járhatják végig: a másfél kilométeres túraútvonalon hangulatos pihenőhelyeket és egy kilátót is kiépítettek, ahonnan megfigyelhetik a látogatók az állatokat.
A bivalyrezervátumban az őshonos fajokat természetes környezetükben mutatják be a látogatóknak. A bivalycsordához csaknem kétszáz egyed tartozik, a kápolnapusztai rezervátumban – ugyancsak őshonos – szürkemarhacsorda is él.
MTI
Ez is érdekelhet

Indonézia különleges orchideáit is bemutatják a Vajdahunyadvárban

Légi és földi parádé az MTVA-val május elsején

Bálint-nap Noszvajon

III. Vakációváró fesztivál – GRUND

Hetvenöt éves a XIII. kerület: rendezvények a hét végén

Szamárfül: nyárbúcsúztató családi fesztivál Pécsett

Mindent a szamarakról a rádpusztai Csacsigaloppon

III. Dunakeszi Feszt kulturális- és sörfesztivál

Múzeumok éjszakája: programok Herenden

Évadnyitó utcabál ma a Bálint Ház előtt

Mackófesztivál az Állatkertben

Csaknem 50 halfajtát lehet kóstolni a Budapesti Halfesztiválon

Múzeumok éjszakája: traktorok, állatsimogató a Vajdahunyadvárban

Háromnapos gardafesztivál Tihanyban
