Berki Tamás és Sárik Péter lemezbemutatója a BMC-ben
A hazai dzsesszélet két kiemelkedő szereplője, Berki Tamás énekes és Sárik Péter zongorista által alkotott duó koncertlemezt készített. A Minden délibáb című anyag bemutatója december 4-én lesz a BMC-ben, az Opus Jazz Clubban.
„Sárik Péterrel két évvel ezelőtt kezdtünk duóban együtt játszani, miután kilenc év után véget ért a Berki Tamás Band története. Ő a zenekarban is közreműködő volt, szerepelt A híd című, 2004-ben megjelent, valamint a 2009-es Bika Jam című lemezünkön. Kettesben egészen más játszani, kiemelt szerepet kap a partnerrel való játék, a szó legnemesebb értelmében. Egy egészen új világra találtam rá ebben a duózásban, holott kicsit féltem tőle, mert egyfajta presszóformációnak éreztem. De már az első alkalommal kiderült, hogy elképesztő energiák szabadulnak fel közöttünk az őrült improvizációk során, csodálatos katarzisokhoz vezet az együtt való játék” – mondta Berki Tamás.
Megjegyezte, hogy a spontaneitás fő titka, hogy nem gyakorolnak együtt, „mert nem szabad, hogy a kettőnk játékába befagyjanak dolgok”. Kiemelte: a duó improvizációba nagyon sok minden belefér, akár egy témaváltás, de még az is belefér, hogy egy dzsessz örökzöldbe beleénekeljen egy nigériai joruba népzenét.
Kitért arra, hogy a Minden délibáb elkészítéséhez Bobby McFerrin énekes és Chick Corea billentyűs 1992-es Play című albumát tekintették példának, abból a szempontból is, hogy a két amerikai dzsesszlegenda több (hat) koncert anyagából állította össze a koncert CD-t. A Berki-Sárik duó öt klubfellépést rögzített idén tavasszal és nyáron, és az összegyűlt mintegy nyolcórányi anyagból 70 perc, 11 felvétel került fel a végső változatra.
A duó vendégeként Gyémánt Bálint gitáros (Harcsa Veronika, Bin-Jip, Transform Quintet) működött közre a Budapest Jazz Clubban tartott júniusi koncerten, erről az estéről három közös szám hallható az albumon.
„Négy új számot írtam a lemezre, előző két CD-mről egy-egy dalt, a Várj és A bika címűt tettük rá, és négy dzsessz sztenderdet, köztük a My Funny Valentine-t, amelybe egyszer csak bekúszik a Fölszállott a páva magyar népdal. Rajta van a Búcsú blues, ami változó improvizatív szövegekkel a koncertjeim záródarabja, most viszont a nyitószám lett” – sorolta az énekes. Hozzáfűzte, hogy az új dalokat a felvételek idején kezdte írni.
A Minden délibáb borítóját maga Berki Tamás rajzolta: a kép egyrészt a mindent megfordító délibábot ábrázolja, másrészt a hét világcsodából egyedül fennmaradt gízai piramisokat. A Legyen egy dal, ami mindig a végén van című kompozíció Berki első szerzői lemeze, a 30 évvel ezelőtt megjelent Igazi paradicsom nyitódalából, a Legyen egy dalból indul ki.
„Koncertlemezt mutatunk be koncerten december 4-én a BMC-ben, közreműködik Gyémánt Bálint, de persze rengeteg különbség lesz a CD-hez képest. Egyrészt nem úgy fogjuk játszani a számokat, mint ahogy a lemezen tettük, és az albumra nem tettük fel a számok közötti szövegeimet, ezeket az egyfajta performanszokat sem, amelyek állandó elemei a fellépéseinknek” – mondta Berki Tamás.
A 68 éves Berki Tamás az improvizatív scatelő stílus képviselője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. Eddig négy szerzői lemezt készített, dzsesszsztenderdeket játszott a Shabu-Shabu formációval, számos zenésszel, például a Benkó Dixieland Banddel dolgozott együtt az elmúlt négy évtizedben, de a Minden délibáb az első koncertalbuma.
A 42 éves Sárik Péter triójával a napokban jelenteti meg Jazzkívánságműsor 2 című lemezét, a formációval korábban már három albumot készített. Fellép Falusi Mariannal és Pély Barnával is, írt dzsesszlemezt gyerekeknek (A világ összes kincse) és ő a Recirquel különleges cirkuszi produkció zeneszerzője, zenei rendezője.
MTI