Belga sörfesztivál Nyíregyházán
A májusi Cseh Sörnapok után június 6-9. között a belga sörök fesztiválját rendezik meg Nyíregyházán – közölte Máthé Csaba szervező, a sportcsarnok létesítményvezetője.
A belvárosi italsátortáborban – a Korzó Üzletközpont mellett – minden nap 16 és 24 óra között mintegy 30 sört lehet megkóstolni. A szervezők külön itallapot készítettek az alkalomra, amely tartalmazza a készítő főzdék nevét és a sörfajták részletes leírását. Az ínyencek így előre kiválaszthatják, hogy melyik napon, melyik sörkülönlegességet kóstolják meg.A híres belga főzdék közül bemutatja sörkuriózumát Nyíregyházán a mellei (Kelet-Flandria), az 1654-ben alapított Huyghe sörfőzde, a buggenhouti (Nyugat-Flandria), az 1679-ben létrehozott Bootels sörfőzde, valamint az 1769-től működő hainaut-i (Vallónia) Dubuisson sörgyár, a szintén neves liége-i Achouff sörfőzde és a brabanti de Troch sörfőzde is.
A tájékoztatás szerint a belga egyetemisták, különösen a teológushallgatók kedvelt söre, a Campus pils is szerepel a bemutatón. Megkóstolható a Delirium tremens, a bonyolult receptúra alapján készülő, háromszorosan – tartályban, hordóban és palackban – erjesztett 8,5 fokos sör is. Ennél is erősebb a Delirium Nocturnum, amely 9 fokos. Színe feketébe hajló mélyvörös, és Belgiumban a harsány emberek italaként emlegetik.
Meggy-, kajszibarack-, málna-, ananász- és mézízesítésű söröket ugyancsak kínálnak majd az I. Belga Sörnapokon a hétvégén Nyíregyházán. (MTI)
Ez is érdekelhet

Kétszáz sörkülönlegesség a III. Budavári Sörfesztiválon

DŰLŐngélő Vince - borünnep a Somló-hegyen

I. Győri Édes Napok szabadtéri koncertekkel

Komáromi Napok a Duna két partján
Cinkefőző fesztivál és hagyományőrző húsvét Szatmárcsekén

Gasztroangyal hétvége a Millenárison

Az egyik leghangulatosabb pincenap: Zsólyomkai Nyitott Pincék

VI. Bácskai Hurka és Kolbászfesztivál

Nyitott Pince Napok a pünkösdi hétvégén

Jövő héten XV. Noszvaji Pince-napok és Kemencében Készített Ételek Napja

Palacsintatánc-flashmob is lesz a derekegyházi palacsintafesztiválon

Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál

Disznótor cigány módra napkoron

Csaknem 50 halfajtát lehet kóstolni a Budapesti Halfesztiválon
