Tavaszi fesztivál Egerben
Verdi születésének 200. évfordulója alkalmából operagálát is rendeznek a március 16. és 31. között zajló XIII. Egri Tavaszi Fesztiválon. Gasztronómiai bemutatókkal, könnyűzenei koncertekkel, zeneszerzői esttel, táncjátékokkal, színielőadásokkal, fényjátékkal, fényfestéssel és oratorikus koncerttel is várják a látogatókat.
március 16. és 31.
Az Egri Csillag borkóstoló keretében a legkiválóbb egri pincészetek mutatják be március 16-án a Dobó téren 2012-es évjáratú Egri Csillag boraikat. A Via Verdi Operagálára 17-én kerül sor a Hotel Eger konferenciatermében. Az operarészleteket olyan művészek adják elő, mint Szabóki Tünde, Wiedemann Bernadett, Lőkös Dániel és Kálmándi Mihály; kísér az Egri Szimfonikus Zenekar.
A Gárdonyi Géza Színház társulata 19-én viszi színpadra a Moulin Rouge című táncjátékot, 23-án a Pavane Táncegyüttes és a Renaissance Consort együttes közösen lép fel az egri várban, és ugyanezen a napon játszik a Magyar Jazz Quartet a Kepes Intézetben.
Ugyancsak a Kepes Intézet ad otthont 24-én Sztojánovics Andrea és Köves Éva Monokróm Klak című hang- és fényjátékának, és a fényé lesz a főszerep március 30-án is, amikor architekturális fényfestésben gyönyörködhetnek a vendégek az egri vár bejáratánál.
Több alkalommal fellép a Kolibri Színház, a fesztivál zárásaképpen pedig Händel Feltámadás című oratóriumát hallgathatják meg a komolyzene kedvelői a Minorita templomban, többek között Jónás Krisztina, Krajnyák Dalma, Szigetvári Dávid és Tomás Selc előadásában.
MTI
fotó: eger.utisugo.hu
Ez is érdekelhet

A hét végén minden a vízről szól Szegeden: fókaházat is avatnak

"Érzékek ösvénye" a Ferenc-hegyen

Csók Palya Beával és Péterfy Borival

Nép- és világzene az ötödik Budapest Folk Festen

Design Hét: ötven munka a Design Terminál kiállításán

A vígjátékoké a főszerep az idei Agria Nyári Játékokon

Múzeumok éjszakája: reformkori időutazás Kehidakustányban

Kezdődik a 20. Őrségi Tökfesztivál

Tágas Tér Fesztivál Szegeden

Idén is legalább tíz tonna hal fogy el a Bajai Halfőző Fesztiválon

Világcirkusz: tánckoncert januárban Szolnokon

Múzeumok éjszakája: nyitott pilótafülkék a ferihegyi repülőgépparkban

Judafest - VII. Zsidó Kulturális és Gasztronómiai Utcafesztivál

Vető János ötven műve a Budapest Galéria Kiállítóházban
