Október 23.: forradalmi témájú városismereti séták a fővárosban
Az 1956-os forradalom közelgő évfordulója alkalmából „mítoszoszlató” sétákat szervez októberben három alkalommal a Budapesti Aszfaltprojekt (BUPAP).
Eörsi László történész vezetésével október 13-án a Bem József tértől a Széna térig, október 20-án a Corvin közben, október 23-án pedig biciklivel járhatják be az érdeklődők a forradalom két hetének legfontosabb helyszíneit.
Miközben alapvető mozzanatok, szereplők nem közismertek, számos tévhit és legenda él a köztudatban az 1956-os forradalomról – vélik a szervezők. A BUPAP három sétája ezeket a mítoszokat szeretné eloszlatni a forradalom fontos színtereinek bemutatásával.
A Bem József szobortól induló séta a forradalom kirobbanásának és a végét jelentő pereknek a helyszíneit járja be. Eörsi László kitér többek között a koncepciós perek áldozataira, köztük Mansfeld Péter és Tóth Ilona sorsára, valamint az októberi események kirobbanását előidéző okokra is. A Széna téren egyebek mellett az akkoriban a tetőkről lövöldöző orvlövészek „munkáját” is rekonstruálják majd a szervezők.
A második nap túrája a Corvin közben és környékén zajló eseményeket eleveníti fel, a harmadik napon pedig a lincselésekkel és leszámolásokkal kapcsolatos tévhiteket oszlatják el.
A BUPAP sétáin való részvételhez regisztráció szükséges a www.bupap.hu oldalon. (MTI)
Ez is érdekelhet

Hírös Tokaj Vára - Várnap a tokaji várért

Pénteken kezdődik a 30. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Négy varázslatos augusztusi nap - jön a XXVII. Mesterségek Ünnepe

Levendulafesztivál három napon át Tihanyban

Simontornyai vár napja: a középkort idézik fel

Már mobilalkalmazás is segít a Mohácsi busójáráson

Nyílzápor: hagyományőrző íjásztalálkozó Ópusztaszeren

Kocsitoló Fesztivál Kocson

Szent László Napok Győrben

Első Zrínyi Fesztivál Pécsett és Szigetváron

Tarjáni Folk és Szlovák Napok

Összművészeti fesztivál Szent György mezején

Noszvaji szilvanap

Gőzfelhős nosztalgiavonat indul a Koronázási Hétvégére
