Egyetlen koncertre újra összeáll az Erik Sumo Band
Egyetlen koncertre újra összeáll a tavaly megszűnt Erik Sumo Band. A Tövisházi Ambrus által vezetett népszerű csapat, amely 2005-től 2012-ig működött, december 29-én a fővárosi A38 hajón fog játszani.
Az Erik Sumo Band Classic című koncerten a magát „western-pszichedelikus-kacat-popnak” aposztrofáló zenekarban szinte mindenki fellép, aki az együttesben korábban megfordult – adta közre Facebook-oldalán a formáció.
A koncerten a mostanában a Péterfy Bori & Love Bandet, korábban az Amorf Ördögöket és az Amorf Lovagokat irányító Tövisházi Ambrus (ének, billentyűk), Kiss Erzsi (ének), Harcsa Veronika (ének), Pápai István (ütőhangszerek), Farkas Zoltán (dob), Drapos Gergely (basszusgitár), Mészáros Ádám (gitár), Császári Gergely (gitár, ének) és Balahoczky István (basszusgitár)lép színpadra.
Az Erik Sumo Band tavaly februárban adott búcsúkoncertet a budapesti Akváriumban. Akárcsak mostani visszatérését, feloszlását is Facebook-oldalán jelentette be.
Az első Erik Sumo-lemez 2005-ben jelent meg My Rocky Mountain címmel egy német kiadónál, ezt követte a 2009-es hazai megjelenés után 2010-ben egy másik német kiadónál a Trouble Soup. A Twilight At The Zoo Vol. 1 című hétszámos EP 2011 tavaszán csak digitálisan letölthető formátumban jelent meg, akárcsak utána ősszel a The Ice Tower, utóbbi ingyenesen.
A zenekar most jelezte, hogy közösségi oldalán folyamatosan hírt ad a december 29-i koncertre való készülődésről, a próbákról, ráadásul egy best of-válogatáslemezzel is készül. (MTI)
Ez is érdekelhet

Húsznál is több új fellépőt jelentett be a Sziget

Free jazz és gipsy jazz az érdi jazzfesztiválon

ef. Zámbó, Wahorn, feLugossy, Balkan Fanatik: képzőművészek élőzenei fesztiválja Gyálon

Sziget - Skrillex lesz a zárónap fő fellépője

VeszprémFest: Roger Hodgson, a Supertramp exénekese a nyitónapon

Zara Larsson is fellép az idei Sziget Fesztiválon

Morcheeba, Kurt Elling, Youssou N'Dour, Eliane Elias, Cory Wong is fellép a Müpában

Február 7-én egész nap Stravinsky szól a Müpában

Helikoni Ünnepség Keszthelyen április végén

Három ősbemutató az idei tavaszi fesztiválon

A cigány kultúrának is helyet ad a Somló Hegy Hangja Fesztivál

Locsolóbál bolondok napján a Fonóban

Soproni Liszt-zongoramaraton

Bartók Béla örökségét idéző világverseny és fesztivál nyílik
