A Sziget űrkiképző bázisának lakói túl vannak az első vizsgálatokon
Antropometria, konfliktometria, spirometria és barokamra – többek mellett ezeken a vizsgálatokon vannak már túl a Sziget Fesztiválköztársaság közép-európai űrkiképző központja, az Axe Apollo Space Academy űrutazó aspiránsai.
Hat országból félszáz fiatal érkezett a Sziget Fesztiválköztársaság űrkiképző bázisára, hogy fizikai és szellemi megmérettetések után kiderüljön, hogy országonként ki az az egy, aki az év végén az Axe Apollo globális űrtáborában, az USA-beli Orlandóban részt vesz majd egy kiképzésen, s talán tagja lesz majd annak a csoportnak, akik a végén az űrbe repülnek.
Nincs menőbb egy asztronautánál, de ezért komolyan meg kell “szenvedni”. A fiatal asztronauta jelöltek az első két napban egészségügyi vizsgálatokon estek át a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórház szakorvosainak felügyelete mellett. Az űrutazó-jelölteknek részt kellett venni egy fogászat-, és egy belgyógyászati fizikális vizsgálaton, Azok az aspiránsok, akik valamilyen probléma miatt fennakadtak, nem mehettek már a barokamrába, ahol komoly kihívások várták fiatalokat: emelkedés oxigén maszkkal 5500 méter magasságig, 2-3 perc után süllyedés 4000 méterre, innen maszk nélkül süllyedés 40 méter/sec sebességgel 0 méterig.
A jelölteknek vizsgálták a látásélességét és átestek színlátás és látótér vizsgálaton valamit szemnyomás mérésen. A kecskeméti kórház szakorvosai ezután antropometria, spirometria vizsgálatok alá vetették a fiatalokat. Az antropometria az ember fizikai méreteivel foglalkozó tudomány, míg a spirometriai vizsgálatok során a tüdő funkcióját mérik. Majd a pszichológiai és neurológiai vizsgálatok mellett jött a vesztibulometria, ahol forgószékbe ültetve a jelöltek esetleges egyensúly-zavarát szűrik ki.
Az egészségügyi vizsgálatokon tehát már túl vannak az aspiránsok, de ezzel még nincs vége a megpróbáltatásoknak. A héten még fizikai és szellemi kihívások sorainak kell majd megfelelniük, és szombatra kiderül, kik utaznak majd a NASA központba.
Ez is érdekelhet

Múzeumok éjszakája Füleken

Titanic Filmfesztivál: Prikler Mátyás felvidéki rendező filmjéről

Magyarországi és kárpátaljai társulatok az erdélyi Sorompók Nélkül fesztiválon

Mégis lesz O.Z.O.R.A. fesztivál 2013-ban is

Új helyszínnel bővül az áprilisi Titanic Filmfesztivál

Ma nyílik a megújult Budapest Park

Fishing on Orfű, Sound: Jegyeket, bérleteket tessék!

Szeles Mónika és Jelena Gyementyjeva a Veszprémi Teniszfesztivál díszvendége

Ünnepi Könyvhét: Megbombáztuk Kaposvárt - Bemutatták Eörsi László könyvét

Március végén nyit a megújult Akvárium Klub

Fedél nélküliek képzőművészeti alkotásai kiállításon

Könyvfesztivál: Terítéken az Európa Könyvkiadó újdonságai

Múzeumpedagógiai programok a Göcseji Múzeumban

Beindult a Sziget: Macklemore és tucatnyi újabb előadó
