Szombaton rendezik meg a Tűzzelvassal fesztivált Székesfehérváron
Tizedik alkalommal rendezi meg a Fehérvári Kézművesek Egyesülete a Tűzzelvassal fesztivált Székesfehérváron; a szombati rendezvény középpontjában ezúttal az ollókészítés, ollójavítás lesz.
A fesztivált a magyar kézművesség megőrzése céljából hívták életre tíz évvel ezelőtt. A június 22-ei eseményen ismét részt vesznek az ország legkiválóbb késesei, kovácsai, fegyverkovácsai és tőrösei, hogy népszerűsítsék mesterségüket és a hagyományosan kézimunkával, kiváló nyersanyagokból készített minőségi, díszes magyar termékeiket.
A Rác utcai skanzenben idén az olló jut főszerephez: Nagy István kés- és ollókészítő előadást is tart az ollók használatáról és javíttatásáról. A programból kiemelkedik még a csirkehús feldolgozásához használt eszközök bemutatója és a borotvakészítés rejtelmeiről szóló előadás. A szervezők tájékoztatása szerint birkanyírás és lópatkolás is színesíti majd a látnivalókat.
Az egyesület szorosan együttműködik a székesfehérvári szerb nemzetiségi önkormányzattal, így a Rác utcai szerb ortodox templom kertjében felállított színpadon zenés-táncos előadások, az I. András Lovagrend bemutatója és egyéb programok várják a vendégeket. A Múzeumok éjszakája programsorozat keretében a templom éjjel 2 óráig nyitva áll a látogatók előtt, akik szerb ételkülönlegességeket is megkóstolhatnak. (MTI)
Ez is érdekelhet

Katonadal Fesztivál Abasáron - már tizenkilencedik alkalommal!

Csángó Fesztivál hat napon át Jászberényben

Hétrétország: ötvenhárom porta lesz látogatható az Őrségben

Forradalmi Forgatag a Hadtörténeti Múzeumban

Zászlók Ünnepe a budai Várban

Országos tárogatós találkozó Szerencsen

FényTűző Fesztivál

Csaknem 200 helyszínen rendezik meg a Sereglés népművészeti fesztivált

Simontornyai vár napja: a középkort idézik fel

Télűzés maskarás felvonulással és futóversennyel Kaposváron

Szabadtéri koncertek és szakrális előadások a magyarföldi Fatemplom fesztiválon

Virágvasárnapi szertartások, programok országszerte

Hagyományőrző kerékpártúra a nándorfehérvári csata emlékére

Palóc napok és Városnapok Füleken
