Virágültetésére invitálják a budapestieket a Városligetbe
Több mint 20 ezer virág ültetésében segédkezhetnek azok a budapestiek, akik szeretnének részt venni egy újabb magyar rekord felállításában április 20-án a Városligetben.
Az önkéntes kertészeknek ezen a napon lehetőségük lesz virágokat, fákat ültetetni, játszótereket tisztítani, a ligetben található padokat és sportpályákat lefesteni. A főszervező Főkert Nonprofit Zrt. rekordkísérlettel is készül: 800 négyzetméteren 20 750 darab árvácskát terveznek elültetni az résztvevők segítségével – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
„Amennyiben a fővárosiak kellő számban eljönnek a rendezvényre, a 200 éves Városliget bekerülhet a magyar rekordok adatbázisába” – idézte a közlemény Erdélyi Krisztinának, a Főkert kommunikációért felelős csoportvezetőjének szavait.
A Városligetben mintegy 30 padot festenek le egyedi mintákkal: a „randipadon” például magyar költők és írók tollából származó szerelmes idézeteket olvashatnak majd az érdeklődők. (Fotó: Wikipedia.org)
Ez is érdekelhet

Rózsanapi rendezvények Ferencvárosban

Tehetségpark diákoknak az Akváriumban

Gyermeknap: a biológiai sokféleség világnapját is ünneplik Vácrátóton

Ördöglakat-fesztivál Bakonysárkányon

Galileiről és a holdrakétáról a Pannon Csillagdában

Múzeumok éjszakája: Nagykanizsán a szóda és története lesz a középpontban

Ősszel is csúcsra járnak majd a szegedi fesztiválok

A Chainsmokers is ott lesz a Szigeten

Tokaji partifecske hajózás

Európa-nap Menyhárt Jenővel és a Magashegyi Undergrounddal

A 2013-as év legjobb brit bluesgitárosa a Gastroblueson

Bájgúnárok viadala a Sóstói Múzeumfaluban

Fesztiválok hétvégéje következik Szabolcsban

Birskörte pálinka nyerte el a Magyarország legjobb pálinkája címet 2013-ban
