Az identitás a szatmárnémeti TranzitFeszt színházi fesztivál fókuszában
Az identitás lesz a központi témája a TranzitFeszt elnevezésű nemzetközi színházi fesztiválnak, amelyet a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar tagozata szervez közösen – közölték a szervezők.
A szeptember 28-án kezdődő tíznapos fesztivál programjában 27 színházi előadás szerepel, de lesz egy workshop Szardar Tagirovszkij rendező vezetésével, valamint könyvbemutatók, szakmai beszélgetések színesítik a programkínálatot.
Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatója a magyar nyelvű előadások válogatójaként elmondta: számos értékes magyar nyelvű előadást láthat a szatmári közönség, egyebek mellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában.
A programban szerepelnek még a chicagói Trap Door Theatre és a chisinaui Eugen Ionesco Színház előadásai, illetve két olyan színházi műhely, amelyek román és magyar nyelven játsszák előadásaikat. Így az identitás fogalmát több szemszögből vizsgálják meg, külön hangsúlyt fektetve a román-magyar együttélésre – mondta a művészeti igazgató.
Ovidiu Caita, a román tagozat művészeti igazgatója is azt emelte ki, hogy a fesztiválra meghívott előadások az identitás alaptéma mellett ráközelítenek a román-magyar viszonyra, az együttélés árnyalataira.
MTI
Ez is érdekelhet

Múzeumok éjszakája: fotókiállítás a holokauszt túlélőiről a Nemzeti Múzeumban

Magyarország Fesztivált rendez tavasszal a bécsi Burgtheater

Biciklis városnézés: elkészültek Budapesten a köztéri betonbarkács alkotások

Teljes a SopronFest programja

Májusban ismét megrendezik a Zsolnay Fesztivált

Indiai Filmfesztivál: a művészfilmeké lesz a főszerep

A tánc, a test és a természet Eifert János fotókiállításán

Ipoly Feszt - először

Népzenei koncertek és pálinkaverseny a 12. Panyolafeszten

Jubileumi évadra készül a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad

Kandela néven fesztivál indul a Skanzenben

Színes programkavalkád az idei Óbuda Napon

Pénteken kezdődik Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál

Esterházy-darab bécsi társulattal a moszkvai Csehov-fesztiválon
