Tatai Patara: török-magyar hadijáték Tatán
Ma délutántól ötszáz külföldi és magyar hagyományőrző eleveníti fel a tatai vár visszafoglalását, valamint múltidéző katonai játékok és regionális katonazenekari találkozó várja az érdeklődőket az Öreg-tó partján, a Tatai Patara fesztiválon.
A rendezvény csúcspontja, vasárnap délután öt órakor lesz, amikor patarával, azaz petárdával „berobbantják” a vár kapuját és a nemzetközi sereg visszafoglalja a török hadaktól erődítményt, ahogy az 1597-ben a valóságban is megtörtént, gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány vezetésével.
A háromnapos fesztiválon korhű ruhák, haditechnikai eszközök és autentikus csatajelenetek láthatók, valamint a látogatók megismerhetik a 16-17. század életének mindennapjait, a korabeli mesterségeket, korabeli ételeket. A rendezvényt kiállítások, katonazenekari fesztivál, lovasbemutatók, török kávékóstoltatás és hastáncosok színesítik.
Egy Isztambul múltját bemutató háromdimenziós tárlat is gazdagítja a programot, valamint különleges, ritkán látogatott helyszíneket érintő tárlatvezetések indulnak a tatai várban.
MTI
Ez is érdekelhet

Négyemeletes kocsonyatorta a Miskolci Kocsonya Farsangon

Magyar pásztorkutyás hét a Hortobágyon

Martin György Néptáncfesztivál júliusban

Huculösvény vetélkedő és patkolókovács verseny Jósvafőn
Cinkefőző fesztivál és hagyományőrző húsvét Szatmárcsekén

Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni - másodszor

Porcinkula búcsú és családi hétvége Tatán

Zene, tánc és hagyomány: roma fesztiválokkal telik meg Balatonboglár

Szürkemarha Fesztivál Harsányban

Szőregen csatáznak a hagyományőrző huszárok

Ingyenes családi programok a budai Várban március 15-én

Simontornyai vár napja: a középkort idézik fel

Megnyílt a 31. Mesterségek Ünnepe

Néptáncfesztivál és könnyűzenei koncertek a Móri Bornapokon
