Huculösvény vetélkedő és patkolókovács verseny Jósvafőn
A 2014. augusztus 22-24. között megrendezésre kerülő VI. Jósvafői Hucul Lovasnapok immár hagyományos versenyszámain – mint huculösvény, díjugratás, fogathajtás – kívül a III. Nemzetközi Patkolókovács Verseny keretében a kovácsmesterek versengésén is részt vehetünk.
A huculösvénynél egy kiemelten nehéz hegyi terepre kell gondolnunk, aminek a teljesítése nagyban megkönnyítette a fajta tenyésztésre alkalmas egyedeinek a kiválasztását. Az akadályok lehetnek építettek vagy a természetes hegyek és vizek adta különböző akadályok. Keskeny árok vagy víz feletti, magasra emelt pallókat, mozgó pallókat (billenő), meredek vízmosásokat, patakmedreket, természetes fix, engedelmességi és verhető ugrásokat, ügyességi, ijesztő (pl. szalagos kapu) elemeket minden ösvénynek tartalmaznia kell.
A patkolókovács verseny kiemelt célja a szakma megismertetése a fiatalabb generációval, de nem utolsó sorban a mesterek tudásának megmérettetése. A rendezvényen a kovácsok bemutatják saját iskoláik sajátosságait, ezzel is elősegítve egymás szakmai fejlődését.
forrás: anp.hu
Ez is érdekelhet

Kováts Mihály Emléknapok

Floralia: római tavaszünnep a hétvégén Aquincumban

"Négy évszakos" fesztiválváros lesz Salgótarján

Gyermeknapi meglepetések a Börzsöny Kisvasúton

III. Mároki Lakodalmas Parádé, avagy vigalom népviseletben

A hétvégén újra rózsaünnepet rendeznek Szőregen

Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni - másodszor

Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás

Négyemeletes kocsonyatorta a Miskolci Kocsonya Farsangon

Szondi Várjátékok Drégely váránál

Ingyenes családi sportfesztivál a Nemzeti Atlétikai Központban

Márton Napi Játékos Mulatság

Pálinkafesztivállal bővül az idei cseresznyevásár Nagykörűben

Hatvan programot kínál az Bőköz-Ormánság Fesztivál

