Csipkebogyó fesztivál Szarvaskőn
Népviseleti bemutató, operettgála és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket október 21-én, szombaton a szarvaskői Csipkebogyó fesztiválon.
Az Ófaluban a rendezvény 10 órakor kezdődik népviseleti bemutatóval és versennyel, amelyet a Ja-Ja együttes versmegzenésítő koncertje követ. A hivatalos megnyitó után felavatják az 1956-os emlékművet, majd színes programokon kapcsolódhatnak ki a látogatók: a gyerekek mesekertben játszhatnak és hagyományos játékokkal fejleszthetik ügyességüket. Az érdeklődők kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, előadásokat hallgathatnak meg, valamint találkozhatnak Szarvaskőről elszármazott írókkal is. A rendezvényen Bottyán Judit, Kárpáti János, Mester Györgyi és Baka Dominika is dedikálja majd köteteit.
A fesztiválon fellép Kovács Nóra és Tarnai Kiss László énekművész, koncertet ad a Zinfield zenekar és a The Hangover band, az operettgálán Kalina Enikő, Dobó Katica és Pankotay Péter szórakoztatja a közönséget.
Bővebben: facebook.com
MTI
Ez is érdekelhet

Tirpák Fesztivál Nyíregyházán

Borjour Magnum 180 termelő 600 borával

Molnárkalács Fesztivál Borsodnádasdon

Óévbúcsúztató fesztivál a Vajdahunyadvárban

Ostromjáték, élő sakk és kincskereső játék a Sárvári Nádasdy Történelmi Fesztiválon

Különleges ízekkel készül a Kürtőskalács Fesztivál

Sörfesztivál Veszprémben

18. Európai Bordalfesztivál Villányban

Haluskafesztivál Vanyarcon

Tokaji Guinnes rekord kísérlet: 25 év, 25 borászat, 1025 méter bor

DŰLŐngélő Vince - borünnep a Somló-hegyen

Pünkösdi nyitott pincék Palkonyán - huszadszor

Idén is legalább tíz tonna hal fogy el a Bajai Halfőző Fesztiválon

Libamájfesztivál az Erzsébet téren

Pingback: Csipkebogyó fesztivál Szarvaskőn - StartHírek.hu