Idegenvezetői Világnap: ingyenes programok, séták négy napon át
2015. február 19-22. között kerül megrendezésre Budapesten az Idegenvezetői Világnap. Az esemény keretében budapesti idegenvezetők mutatják be a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára. A részvétel a programok nagy többségén ingyenes.
1985-ben az Idegenvezetők Világszövetségének Egyesülete (WFTGA) első találkozójánbszületett a gondolat, hogy február utolsó vasárnapja legyen az Idegenvezetők Világnapja, amelyen az idegenvezetők ne csak külföldi vendégeiknek, hanem a hazai közönségnek is tartsanak ingyenes vezetéseket, hogy felkeltsék a városvezetők, a média, a helyi lakosság figyelmét az idegenvezetők szakmai felkészültségére, értékteremtő és közvetítő munkájára. 1990-ben a világ 15 országának részvételével rendezték meg először a világnapot. Idővel az esemény egyhetes fesztivállá nőtt.
A budapesti idegenvezetők szinte a kezdetektől csatlakoztak az eseményhez, amely mára többnapos programmá nőtte ki magát. Ezeken a napokon az idegenvezetők társadalmi munkában mutatják be fővárosunkat, varázsolják a hétköznapokban oly sokat rótt utcákat emberközelivé, megmutatva múltját és jelenét, kultúráját és értékeit. Az esemény alkalmával számtalan múzeum és intézmény nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt és egyre többen csatlakoznak érdekes attrakciókkal, lehetővé téve a betekintést fővárosunk rejtett kincseibe. A budapesti tematikus és bevásárlóutcák (www.bevasarloutca.hu) is speciális programokkal készülnek.
A vasárnapi központi események helyszíne ezúttal is a Bálna Bevásárlóközpont lesz. Innét indulnak a térítésmentesen, de előzetes regisztrációval igénybe vehető városnéző autóbuszok, városnéző hajók, valamint a kerekesszékkel közlekedők számára szervezett, speciális autóbuszos túrák. A Bálnában kiállítással és kézműves bemutatóval, vásárral is várják az érdeklődőket. A gyalogos városnézések, tematikus séták a város különböző pontjairól indulnak, sok különlegességgel, épületbejárással, meglepetésekkel.
Az Idegenvezetői Világnap programja jelenleg alakul és bővül, az események folyamatosan kerülnek fel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara honlapjára, a www.bkik.hu weboldalra.
Ez is érdekelhet

Hucul lovasnapok és patokolókovács-verseny Jósvafőn

Szamárfül: gyermekfesztivállal búcsúzik a nyártól a Zsolnay-negyed

Rossz idő esetén is várja vendégeit a hétvégi Budavári Húsvéti Sokadalom

Családi Hétvége Parázs-Varázs 2013.

Gőzfelhős nosztalgiavonat indul a Koronázási Hétvégére

Nemzetközi makettkiállítás lesz Mosonmagyaróváron

IV. Mangalicafesztivál Debrecenben

Tízforrás Fesztivál a Fertő-parton

Megnyílt az Országos Mikulás Fesztivál Nagykarácsonyban

Rákosivipera-napot rendeznek szombaton a Szegedi Vadasparkban

Holnap adják át és mesefesztivállal avatják a Bálint Ágnes Kulturális Központot

I. Mályi Természetvédelmi Fesztivál május 18-án

Utcafesztivált rendeznek a Bartók Béla út kulturális és szórakoztató helyei

Középkori programok a simontornyai vár napján
