Futballfesztivál a Millenárison
A brazíliai labdarúgó-világbajnokság utolsó mérkőzéseinek óriáskivetítős vetítése várja a látogatókat keddtől vasárnapig a budapesti Millenárison induló egyhetes futballfesztiválon, a ContiCabanán.
Az eseményt a vb egyik hivatalos támogatója, a Continental szervezi. A gumiabroncsgyártó cég marketingvezetője, Tar Géza a rendezvénysorozatot megnyitó keddi sajtótájékoztatón elmondta: a ContiCabana elnevezésű program célja, hogy elhozza Magyarországra a brazíliai torna „pezsgő, színes hangulatát”.
Ennek jegyében a vb két elődöntőjét, illetve a szombati bronzmeccset és a vasárnapi finálét is négy óriáskivetítőn követhetik figyelemmel a szurkolók. A hét folyamán családi programok és koncertek várják az érdeklődőket a 35 ezer négyzetméteres területen.
Az eseménysorozat kiemelt programja a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálattal közösen szervezett pénteki jótékonysági labdarúgótorna, melyen több mint 120 nehéz sorsú gyermek vesz részt. (MTI)
Ez is érdekelhet

Föld napja: múzeumi program Nyíregyházán

Gyermekvasút napja: erdőismeret, séták, kiállítások, előadások

Nyolc nemzet csaknem ötven fogatára számítanak Fábiánsebestyénben

Pápai Játékfesztivál: Magna Cum Laude, Experidance, Quimby

Göcseji Randevú: zalai falvak találkozója a zalaegerszegi skanzenban

Cirkuszparádé a Hősök terén és a Fővárosi Nagycirkuszban

Földi űrutazás és repülés a Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállításon

A békák és a hüllők hónapja lesz az április Ipolytarnócon

1. Logikai Játékok Fesztiválja

Kékszalag: Több tízezer látogatót várnak Balatonfüredre

Gasztro-, sport- és kulturális Leányfalu Fesztivál sztárfellépőkkel

Családi nap a Millenárison

3. Martfűi Kolbásztöltő Verseny a hagyományápolás jegyében

Simontornyai vár napja: a középkort idézik fel
