Zenei sokszínűség az idei Váci Tavaszi Fesztiválon

Az idei Váci Tavaszi Fesztivál elsősorban a zene területén kínál műfaji sokszínűséget, de az összművészeti fesztiválban egyaránt helyet kap a színház, a tánc, az irodalom és a képzőművészet.

Kiss-Vas Gabriella, a programsorozat kommunikációs munkatársa felidézte: tizenhárom évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre a fesztivál, hogy színvonalas és változatos programkínálatot nyújtson a város és a térség lakóinak.

„Fontos jellemzője volt akkor és most is, hogy a neves hazai előadók produkciói mellett a helyi kulturális értékek is megjelenjenek, ezért szorosan együttműködünk a váci és a környékbeli művészeti csoportokkal, előadókkal, képzőművészekkel, iskolákkal” – fogalmazott.

A március 13-tól április 12-ig tartó rendezvény idei újdonsága, hogy most először több helyszínen zajlanak a programok: a Madách Imre Művelődési Központ mellé felsorakozik a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola és a Fehérek temploma is.

Az egy hónapig tartó programsorozatot bemutatva Kiss-Vas Gabriella a zenei kínálatot emelte ki: a könnyű műfaj képviseletében a Balkan Fanatik, Malek Andrea és Lerch István ad koncertet, a fesztivál zárásaként a költészet napja alkalmából Szabó Balázs Bandája zenél a közönségnek.

A komolyzenei programok közül egyebek mellett a Wac Civitas Szimfonikus Zenekar előadását említette, ahol Haydn és Beethoven művei csendülnek fel Boda Balázs zongoraművész előadásában és Sándor Bence vezényletével, valamint Csuka Ágnes zongoraművész koncertjét, illetve azt a Bach-hangversenyt, amelyen neves szólisták mellett a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola művész tanárai és növendékei közreműködnek.

Hozzátette: a Fehérek templomában március 20-án a Magyar Rádió Énekkarának nagyböjti hangversenyét élvezheti a közönség.

A társművészetek közül a színházi világnap alkalmából a Hegedűs a háztetőn című musical kerül színpadra Vándorfi László rendezésében, amelyben a Budapest Klezmer Band működik közre, a több mint 25 éves múltra visszatekintő Közép-Európa Táncszínház pedig a Shakespeare-mesék című előadását mutatja be.

Az irodalomkedvelők április elején Jókai Anna Kossuth-díjas íróval, a nemzet művészével beszélgethetnek egy közönségtalálkozó keretében.

A képzőművészetet idén két fotókiállítás képviseli: Gerengay Gusztáv tárlata mellett a hagyományos váci tavaszi fotóseregszemle.

Kiss-Vas Gabriella kiemelte: a legkisebbek számára is kínálnak programokat. Március 21-én a művelődési központban a családi nap keretében kézműves foglalkozások várják a gyerekeket, valamint az újonnan megnyílt és hétköznap is látogatható játszószobában labirintus és csúszda. Délután Molnár Orsi zenés-mesés műsora és Halász Judit előadása szórakoztatja a kicsiket.

A programsorozat Vác önkormányzat, valamint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Cseh Tamás Programja támogatásával valósul meg – fűzte hozzá a fesztivál munkatársa.

MTI