Több mint 100 film a komlói Hét Domb Filmfesztiválon
Hét nap alatt több mint száz filmet láthat a közönség a második Hét Domb Filmfesztiválon, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón – mondta el Magyar Ferenc fesztiváligazgató.
A versenyprogramba beválogatott 60 alkotást Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező és Halmy György dokumentumfilm-rendező alkotta zsűri bírálja el – fűzte hozzá a sajtótájékoztatón. Kiemelte: a diákfilmekkel együtt meghirdetett hét kategóriában idén összesen 191 magyar alkotást neveztek a seregszemlére.
Az ingyenes vetítések mellett szakmai beszélgetések is várják a közönséget a versenyfilmek alkotóival pénteken és szombaton, de jelen lesz a pécsi Total Art műhely is, amely a rajzfilmgyártás alapjaira fogja tanítani a gyerekeket.
A komlói mustra ikerfesztiválja a nemzetközi műveket bemutató Seven Hills International Filmfestival (SHIFF), amelyet Pécsett rendeznek szintén szeptember 3. és 9. között.
A Hét Domb Filmfesztivál zsűrijének elnöke, Rófusz Ferenc kiemelte, hogy a versenyprogramba beválogatott művek nagyon magas szakmai minőséget képviselnek.
A kategóriák – dokumentumfilm, animáció, kisjátékfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, nagyjátékfilm, egyéb film és diákfilm – első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint.
Polics József, Komló polgármestere úgy fogalmazott: hatalmas lehetőség Komló számára a filmfesztivál, hiszen az észak-baranyai városban, ahol jelenleg nem működik mozi, nagyon nagy igény van a közösségben megélt magas kultúrára.
A sajtótájékoztatón Magyar Ferenc kitért arra is: azért, hogy ne kerüljenek a feledés homályába a fesztiválon vetített alkotások, létrehoznak egy internetes felületet, ahonnan a helyi médiumok, televíziók válogathatnak be filmeket a saját adásukba.
Bővebben: hetdombfilmfesztival.hu
MTI
Ez is érdekelhet

Szabadtéri koncertek és szakrális előadások a magyarföldi Fatemplom fesztiválon

Sziget 2015: az első fecskék

Múzeumok éjszakája: hintó, Dottó és Cadillac is várja a keszthelyi látogatókat

X. Magyar Táncfesztivál Győrben

Kárpát-medencei vőfélytalálkozó Földesen

Negyed6Negyed7: közösségi válaszok helyi problémákra

Akusztikus zenei fesztivál a Zemplénben

Speciális Művészeti Fesztivál a XV. kerületben

Ünnepi program a József Attila Színházban

Múzeumok éjszakája: programok Győrött

Közel százezer vendéget várnak a XXI. Váci Világi Vigalomra

Csütörtöktől Öt templom fesztivál Győrben

Divat, látvány, színház és tánc: bizarr menyegző a Trafóban

Színes napágyak, fényinstalláció és Dunafesztivál Budapesten
