TITÁNium Színházi Szemle
A FÜGE Produkció május 24. és 30. között rendezi meg a TITÁNium Színházi Szemlét, amelyen tavalyi tehetségkutató pályázatuk díjazott munkáit mutatják be. Az előadások a Jurányi Inkubátorházban, az Átrium Film-Színházban, a Trafóban és a MU Színházban láthatók.
A második alkalommal megszervezett szemle versenyprogramjában öt előadás szerepel, emellett két ajánlott darabot tűznek műsorra. A rendezvény végén kihirdetik, hogy melyik produkció kapja az év TITÁN-díját, amelyről négytagú zsűri dönt – olvasható a FÜGE Produkció közleményében.
A szemle versenyprogramjában május 24-én látható a Jurányi Inkubátorházban a Bartha Lóránd rendezte Száraz című előadás, amelyben három országból érkező színészek játszanak. A k2 Színház Mielőtt az éj leszáll! című produkciója Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében 28-án látható, szintén a Jurányiban.
Bodzsár Márk W. úr üzen című darabját a szerző rendezésében május 29-én játsszák az Átrium Film-Színházban. A film noirok világát idéző előadás Börcsök Enikő, Ötvös András, Rába Roland, Stork Natasa, Szabó Emília és Szabó Kimmel Tamás szereplésével látható.
A Trafó – Kortárs Művészetek Házában adják elő május 29-én és 30-án a Felülről az ibolyát című produkciót, Boross Martin rendezését. A 011 Alkotócsoport Radnai Márk rendezte Droszt című darabja szintén május 30-án látható az Átriumban, angol felirattal.
A szemle ajánlott programjában szerepel a Trojka Színházi Társulás Lenz című előadása, Soós Attila rendezése, amelyet május 28-án láthat a közönség a Jurányi Inkubátorházban. A Barbelo, avagy kutyákról és gyerekekről című produkciót május 30-án játsszák a Mu Színházban. Az előadásban Fekete Györgyi, Gőz István, Kardos Róbert, Spolarics Andrea, Stork Natasa, Szegezdi Róbert, Szolár Tibor és Tánczos Adrienne szerepel, a darabot Erdeős Anna állította színpadra.
A FÜGE Produkció 35 év alatti alkotók részére kiírt újabb, második felhívására még vasárnap éjfélig várják a pályázatokat, az eredményhirdetést június 2-án tartják a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A beérkezett pályázatok közül öt produkció valósulhat meg anyagi és menedzsmenti támogatással a jövő évadban különböző budapesti játszóhelyeken. (MTI)
Ez is érdekelhet

Budapesten a mezőszemerei művésztelep alkotóinak kiállítása

Múzeumok éjszakája: különlegességek a szegedi Somogyi-könyvtárban

A legjobb diákmunkákból nyílt kiállítás a Szépművészetiben

Szeptember 17.: III. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál

A kortárs magyar dráma ünnepe - Deszka Fesztivál Debrecenben

Összeállt a Titanic Filmfesztivál versenyprogramja

Muse, Sigur Rós és Roisín Murphy is lesz szombaton a Szigeten

A kulturális örökség napjai: különleges helyszínek Veszprémben

Ha Mars, hát legyen Mars! A bolygó neve: Kazincbarcika

Concerto Nyárestek: bécsi klasszikusok a Pesti Vármegyeháza udvarán

Megkezdődött Sárospatakon a 22. Zempléni Fesztivál

Beremenddel bővült az Ördögkatlan Fesztivál

Idén a kert témája köré épül az Arcus Temporum fesztivál

Magasra tették a lécet - cirkusz a Szigeten
