Határtalan napok a miskolci teátrumban
Határon túli teátrumok előadásait láthatja a Miskolci Nemzeti Színház közönsége április 4. és 6. között a Határtalan Napok elnevezésű rendezvényen, amelyen a beregszászi, a révkomáromi és a nagyváradi színház művészei lépnek színpadra – hangzott el a miskolci színház sajtótájékoztatóján.
Béres Attila, a színház művészeti tanácsának tagja, rendező elmondta: a háromnapos rendezvény célja, hogy bemutassák három határon túli magyar város alkotóit, előadóit a színház, a zene és az irodalom műfaján keresztül.
Az első Határtalan Napokon Kassa, Marosvásárhely és Szabadka volt a miskolci teátrum vendége, idén Beregszász, Komárom és Nagyvárad színházi előadásai, költői, írói mutatkoznak be a miskolci közönség előtt.
A komáromi Jókai Színház két előadással érkezik, Tasnádi István Magyar zombi című kortárs komédiáját Bagó Bertalan rendezi, Tóth Tibor főszereplésével. A másik darab Harold Pinter önéletrajzi ihletésű drámája, az Árulás. A háromszereplős előadásban Mokos Attila, Bandor Éva és Petrik Szilárd egy szerelmi háromszög hétéves történetét játssza el.
A nagyváradi Szigligeti Színház szintén két előadással vendégszerepel: Samuel Beckett Godot-ra várva című darabját Egy olvasat alcímmel láthatja a közönség Szabó K. István rendezésében. Másik előadásuk szerzője Turgenyev, akinek az Egy hónap falun című darabját Papírsárkány címmel állította színpadra Harsányi Zsolt.
A programsorozatban a tánc műfaját a nagyváradiak képviselik: a Nagyvárad Táncegyüttes a Nagyvárosi bújdosók című előadást mutatja be.
Beregszászról a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója érkezik a Miskolci Nemzeti Színházba. Örkény István népszerű darabját, a Tótékat Vidnyánszky Attila állította színpadra Trill Zsolttal, Szűcs Nellivel és Tóth Lászlóval a főszerepben.
Béres Attila elmondta: a fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatja ötmillió forinttal.
A fesztivál a három városból mintegy 100-130 művészt lát vendégül, a jövő évi cél pedig az, hogy három nap helyett egy hétig tartson a rendezvény. (MTI)