Szilveszterig tartó programkínálat a gödöllői kastélyban
A királyi karácsonyok hangulatát idézik az ünnepi díszbe öltözött gödöllői kastély szilveszterig tartó programjai. Ezen a hétvégén egyebek mellett betlehemi játékokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket, akik Erzsébet királyné hasonmásával is találkozhatnak.
Tüske Boglárka, a királyi kastély sajtóreferense elmondta: szombat délelőtt betlehemi játékkal kedveskednek a kicsiknek, akik ezután Weöres Sándor megzenésített verseit hallgathatják a szegedi Pince Színház előadásában. Déltől 14 óráig – csakúgy, mint vasárnap ugyanebben az időpontban – a díszteremben cercle-t (fogadást) tart „Erzsébet királyné”, majd 3 órától a barokk színházban mesejátékkal szórakoztatják a gyerekeket.
Vasárnap délelőtt a Maszk Bábszínház ad elő betlehemi történetet a kastélyba látogató családoknak, akiket a Szironta csengettyű- és citeraegyüttes, valamint az Arpeggio gitárzenekar és a Holló együttes fellépésére is várnak.
Tüske Boglárka tájékoztatása szerint mindkét napon belekóstolhatnak a kicsik és a nagyobbak is a mézeskalács-készítés rejtelmeibe, és a Levendula játszóház közreműködésével lesz zenetanítás is.
Az ünnepi időszak alatt folyamatosan látogathatók a gyerekeknek szánt játékos múzeumpedagógia foglalkozások, megtekinthető a Herendi Porcelánmanufaktúra porcelánfestő bemutatója, a kézműves kuckóban pedig karácsonyi dekorációt és ajándékokat készíthetnek a vállalkozó kedvűek.
A korábbi években megszokott és megszeretett adventi programokat sem kell nélkülözniük a vendégeknek: a kézműves vásár, a körhintás népi játszótér és Paprika Jancsi csúzlizdája is bizonyára sokakat vonz majd Gödöllőre.
A történelmi tereket ezekben a napokban sült gesztenye, forralt bor és puncs illata lengi be, a kastély pálmaháza pedig karácsonyházzá alakul, hogy az egzotikus növények helyét szebbnél szebben feldíszített karácsonyfák és díszek vegyék át – tette hozzá a sajtóreferens.
Mint mondta, karácsony után is érdemes lesz a gödöllői kastélyba látogatni, december 29-én például – Erzsébet királyné karácsonyán – megtudhatjuk, hogyan ünnepelték egykor a karácsonyt a királyi család tagjai. Ugyanezen a napon tartják Lajkó Félix hegedűvirtuóz és Balázs János zongoraművész évbúcsúztató ünnepi hangversenyét a felújított lovardában.
MTI