Ma kezdődnek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok évről-évre, július második hétvégéjén állít emléket az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak, a középkori Európa egyik legfontosabb eseményének. Három napon keresztül látványos lovagi tornák, pompás királyi menet, esti fáklyás felvonulás, vásár, koncertek és királyi borudvar várja az idelátogatókat, megidézve azt az utánozhatatlan középkori hangulatot, melynek egyik hiteles helyszíne Visegrád.

Read more

Tíz tonna halból készül halászlé a hétvégi Bajai Halfőző Fesztiválon

A halfőző fesztivált Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulóján szervezték meg először. 1996-ban „még csak” 300 kondérban főzték a halászlét, idén már 1500 üstben fognak főzni, az esemény többnapos programsorozattá, igazi népünnepéllyé vált – idézte fel Bócsa Barnabás, a fesztivált szervező Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója.

Read more

Kihajtási ünnep -Kézműves Vásár -Világörökségünk, a Puszta napja

A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja. E napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről. Találkozzon a Hortobágy pásztoraival, ünnepelje velük együtt a tavasz érkezését! Ismerkedjen meg a Hortobágy világörökségi értékeivel!

Program időpontja:

2018. április 28. (szombat) 10:00

• hortobágyi pásztorok és állatok felvonulása
• színpadi zenés műsorok
• bográcsos ételek
• népi játszótér és játszóház
• díszvendég
• Kézműves Vásár
• Föld napja rendezvények a Pusztában

Bővebb információ: 06 52/589-000 •Turinform Iroda

Fotó: Rackanyájat hajtanak a Szent György-napi kihajtási ünnepen a hortobágyi vásártér felé – fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

1 3 4 5 6 7 34