Rippl-Rónai fesztivál Kaposváron
A somogyi megyeszékhely világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József (1861-1927) festőművésznek emléket állító négynapos esemény minden korábbinál gazdagabb lesz: a látogatók 25 helyszínen mintegy 70 programon vehetnek részt, amelyek között beltéri kiállítás és utcatárlat éppúgy lesz, mint koncert, valamint kézműves vásár.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a 2014-ig a Festők Városa Hangulatfesztivál néven ismert, összművészeti fesztivál immár országos érdeklődést vívott ki magának, így arra a tavalyi 24 ezernél is több érdeklődőt várnak.
A négy napon bemutatják Bernáth Aurél, Ungvári Károly, Martyn Ferenc munkásságát, az utcatárlatokra 22 zsűrizett művészt és alkotásait várják, emellett 32 kézműves kínálja majd portékáit, a színpadokon pedig olyan kedvelt előadók lépnek fel, mint a Budapest Bár, a Compact Disco, Boogie és a Somogy Táncegyüttes, valamint a Boban Markovic Orchestar.
A Rippl-Rónai egykori otthonaként, ma múzeumként működő Róma-villában és annak parkjában a 18-19. század fordulójára jellemző vásári hangulatot igyekeznek teremteni a festőóriás korának ételeiből készített kóstolókkal, süteménysütő versennyel, a korabeli táplálkozási szokásokról, az egészségről szóló előadásokkal és különböző gyermekprogramokkal.
Ez a helyszín kisvonattal is elérhető, a jármű a fesztivál ideje alatt Kaposvár belvárosa és a villa között közlekedik.
A fesztivált a kreativitás és az aktív részvétel jellemzi, a programokba korosztálytól függetlenül bárki bekapcsolódhat, talál kedvére való elfoglaltságot.
Kaposvár mindig fontosnak tartotta Rippl-Rónai szellemiségének, örökségének ápolását, és ehhez kapcsolódóan évek óta erős arculatépítést is végez. Az esemény az ő művészetén kívül a villájának hangulatát is szeretné megidézni, annak az épületnek a hangulatát, ahol szeretettel fogadta nemcsak a képzőművészet, hanem az irodalom és a zene képviselőit is.
MTI / Fotó: kaposvarmost.hu
Ez is érdekelhet

Rippl-Rónai Fesztivál Kaposváron négy napon át

Múzeumok éjszakája: kiállítások, helytörténeti és néprajzi programok Tolna megyében

Színes programok a nyári szezonban Keszthelyen

Békéscsabai Tavaszi Fesztivál: kiállítások, irodalom, zene

A Virágzás Napjai - Pünkösdi összművészeti fesztivál az Őrségben

Szarvas József színművész fiatalokkal teremt értéket az Őrségben

Mojszejev Balett: különleges adventi turné Magyarországon

Miskolcon is "fesztiválköntösbe" öltözik a tudomány

Erősíti világzenei vonalát idén a Vidor Fesztivál

Tarjáni Tavasz Művészeti Fesztivál

I. Spanyol és Latin-Amerikai Fesztivál Napok

Bloomsday - Kortárs művészeti fesztivál Szombathelyen

Múzeumok éjszakája: hamis Koszta-képet kell megtalálniuk a látogatóknak Hódmezővásárhelyen

A szomszéd lakása - Rendezvénysorozattal mutatkozik be a mai Ausztria
