Országos OrgonaPont Fesztivál június első napján
Országos OrgonaPont Fesztivál néven új, egynapos fesztivállal jelentkezik a Filharmónia Magyarország.
Június első napján Harkán, az evangélikus templomban, Budapesten a Bosnyák téri katolikus templomban, Debrecenben a református nagytemplomban, végül este a pécsi bazilikában szólal meg a hangszerek királynője – mondta Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország NKft. ügyvezető igazgatója, hozzátéve: a neves szólisták által adott orgonakoncerteket szakmai programok és kiállítás egészítik ki.
A sajtótájékoztatón ismertették a Filharmónia Magyarország által rendezett fertődi Régi Zenei Napok és szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál programját, és szó esett új, Unikum elnevezésű bérletükről is.
Szamosi Szabolcs az orgonafesztiválról elmondta: a szervezésben szorosan együttműködtek a katolikus, a református és az evangélikus egyházzal, hiszen a magyarországi orgonák mintegy 90 százaléka templomokban található. Az együttműködők körét a Bartók Rádió is bővíti, mely több koncertet is közvetít – az orgonafesztivál mellett egyébként a fertődi és a szombathelyi fesztiválok egyes hangversenyeit is.
Szamosi Szabolcs jelezte azt is, hogy a négy kiemelt koncert mellett országszerte több mint 30 kapcsolódó eseményt regisztráltak a fesztivál honlapján (www.orgonapont.hu), Pannonhalma például több programmal is csatlakozott.
A fesztivál felvezető programjaként a WestEnd City Centerben május 26. és 31. között napi négy „mini-orgonakoncertet” hallhatnak az arra járók. A bevásárlóközpontban kiállítást is szerveznek, melyen a kimagasló értéket képviselő rekonstruált aquincumi víziorgonát is megcsodálhatják az érdeklődők. Egy másik felvezető program lesz a Pécsett, május 30-án megrendezett Orgonapont Szakmai Konferencia – magyarázta az igazgató.
Szamosi Szabolcs kiemelte: a június 1-jei fesztivál csak a nyitánya a nyári eseményeknek, hiszen a Filharmónia OrgonaPont sorozatában országszerte több helyen június és augusztus között is rendeznek orgonahangversenyeket.
A fertődi Esterházy-kastélyban június 21. és 28. között tartandó Régi Zenei Napok programját Liszkay Mária főszervező és Vashegyi György karmester, a fesztivál szerkesztőbizottságának tagja ismertette. Az idén 30. alkalommal megrendezett esemény – mely néhány évvel ezelőttig Soproni Régi Zenei Napok néven volt ismert – egyik kuriózuma Bach egyik Vivaldi-átiratának autentikus előadása lesz: a Capella Savaria az a-moll versenyművet eredeti, négy csembalóra írt változatában szólaltatja meg.
Az esemény egyik fő vonulatát idén is a neves előadóművész-professzorok által adott mesterkurzusok – többek között furulya-, csembaló-, hegedű-, ének- és tánckurzusok – adják. Újdonságot jelentenek a nyitó és záró hétvégére szervezett gyermekprogramok, amelyekkel elsősorban a helyieket próbálják bevonni.
A közel fél évszázados múltra visszatekintő szombathelyi Bartók Szeminárium programját immár 30 éve fesztivál is gazdagítja. Az azóta Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválként ismert esemény középpontjában idén a 70. születésnapját ünneplő Eötvös Péter zeneszerző életműve áll.
A világhírű komponista a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál július 12-i nyitóhangversenyén két műve, a baszk dallamokat feldolgozó The gliding of the eagle in the skies (A sas suhanása az égben), valamint DoReMi című második hegedűversenye hangzik el a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában, a japán hegedűművész, Szuvanaj Akiko szólójával és Madaras Gergely vezényletével. Eötvös Péter nyolc zeneszerzőnek mesterkurzust is tart, művészetét pedig egész napos nemzetközi zenetudományi szimpóziumon boncolgatják a kutatók. Bevezetőjével levetítik Paradise reloaded (Lilith) című új operájának januári budapesti bemutatóját is.
A július 10. és 19. között zajló fesztivál további neves fellépői közé tartozik az Amadinda Ütőegyüttes és a Duna Táncegyüttes. A gordonka-mesterkurzust is tartó Perényi Miklós fiával, a zongoraművész Perényi Benjáminnal ad kamarakoncertet, Kulcsár Noémi koreográfiájával pedig bemutatják az Eötvös Péter zenéi által inspirált új kortárs táncprodukciót, Tale (Mese) címmel – sorolta Széll Ágnes főszervező.
Szamosi Szabolcs beszámolt a Filharmónia Magyarország új, Unikum elnevezésű bérletéről is, mely a következő évadban három hangversenyt kínál kedvező áron. A bérletet váltók hallhatják többek között a Mátyás-templom frissen felújított orgonáját: a jövő áprilisi koncerten a londoni Westminster Katedrális kórusa és Martin Baker orgonaművész az angol katolikus egyházzenébe kalauzolja a hallgatókat. (MTI)