Növénygraffiti és digitális üzenőfal a Duna-parton
Rendhagyó programmal jelentkezik vasárnap 15 órától a PLACCC Go rendezvénysorozat Budapesten: művészek és városlakók közösen készítenek növény graffitit és digitális USB-üzenőfalat a Duna-parton.
Az érdeklődőket délután három órakor a Boráros téri HÉV-megálló információs pultjánál szervezők és művészek várják, akikkel egy kis séta után új technológiai alapú köztéri „beavatkozásban” vehetnek részt a Duna-parton – részletezte a szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye.
A Green Dead Drop Csepel nevű pont egy nemzetközi városi fájlmegosztó hálózat része lesz, amely New Yorkból indult hódító útjára. Az akció lényege, hogy falakba, épületekbe, illetve utcai objektumokba USB pendrive-okat építenek be, amelyekre bárki feltölthet fájlokat, hogy ezeket más ingyen letölthesse. Az adathordozókon általában a környékről szóló információkat, fotókat, képzőművészeti, irodalmi alkotásokat, zenéket, üzeneteket osztanak meg egymással az emberek.
A Dead Drops nemzetközi hálózathoz 2012 őszén Budapest is csatlakozott, az információcserén alapuló, anonim, offline adatrögzítő térképre hetedik budapesti helyszínként Csepel is rákerül. A vasárnapi esemény különlegessége, hogy a pendrive-ot egy környezetbarát növény graffitibe ágyazzák be a résztvevők.
A program résztvevői vasárnap délután a holland-magyar Space színházi társulat tagjaival tölthetik fel az első tartalmakat a pendrive-ra. A művészek új, több síkon zajló színházi előadást is készítenek az akcióhoz kapcsolódva, amelyet az egykori Csepel Művek gyárterületén mutatnak be május 30-a és június 4-e között a PLACCC Csepel Fesztiválon.
A művészek az előadáshoz készült bemutatót, valamint háttéranyagokat töltenek fel az adathordozókra, amelyekhez laptop vagy USB-átalakító kábel segítségével bárki hozzáférhet internetkapcsolat nélkül is.
A fesztivál szervezői egyúttal arra kérik a városlakókat, hogy ők is osszák meg velük és egymással Csepelhez fűződő emlékeiket, képeiket, videóikat vagy írásaikat. (MTI)
Ez is érdekelhet

Kulturális hétvége Újbuda központjában

31!-3 folyó, 1 sziget - Összművészeti fesztivál Győrben

Sorsukra hagyott festmények az utcán

Jubileumi évadra készül a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad

Ma van a tánc világnapja, zárul a Budapest Táncfesztivál

Új elemekkel bővül Zalaegerszeg legnagyobb fesztiválja, az EgerszegFeszt

Május 9-én kezdődik a Perspektíva Fesztivál

Megnyílt a 89. Ünnepi Könyvhét Budapesten

Múzeumok éjszakája: programok a Délkelet-ázsiai Aranymúzeumban

Vető János ötven műve a Budapest Galéria Kiállítóházban

Észt építészeti kiállítások a Budapesti Építészeti Központban

Kultur Brigde fesztivál kiállításokkal, koncertekkel az ELTÉ-n

Teljes a Bánkitó Fesztivál programja

Nemzetközi folklór fesztivál Százhalombattán 20 ország részvételével
