Megnyílt a Gárdonyi-emlékév
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten.
Gárdonyi Géza műveit bármikor vesszük elő és olvassuk újra, a legnagyobb írók közt fogjuk őt számon tartani – mondta megnyitó beszédében L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. Hozzátette: nevéhez olyan regények fűződnek, amelyek nemzedékek sokaságának teremtenek muníciót. Gárdonyi Géza magányos alkotó volt, aki divattal, trendekkel és irányzatokkal nem foglalkozva olyan életművet hagyott hátra, amely a kánonokhoz igazodó utókor számára is értéket, fundamentumot jelent.
Az emlékév köré fonódó események, a maradandó alkotások, az olvasás örömét közvetítő rendezvények remélhetőleg arra viszik a magyar irodalom útját Gárdonyi segítségével, hogy ne keskeny úttá, hanem országúttá szélesedjen, s képes legyen a jövőben is a nemzeti múlt, a történelem, az emberek és az emberi értékek iránt elkötelezett generációkat nevelni – hangsúlyozta E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója.
Habis László, Eger polgármestere rámutatott, hogy Gárdonyi „csaknem 140 éve dolgozik értünk műveivel” minden magyar településen és a világ számos országában.
Erdei Péterné, Gárdony alpolgármestere kiemelte: Gárdonyi „gazdag életművet hagyott ránk, amelyet nem pénzben, hanem szellemiekben, lelkiekben mérünk”. Arról is szólt, hogy Gárdonyi Géza szülőházát nemrég újították fel, ott emlékkiállítás látható a PIM anyagából, és az érdeklődők megtekinthetik az egri vár rönkfából épített kicsinyített mását is.
A Gárdonyi-emlékévet a Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogatja, az összeg kétharmadát Eger használhatja fel. Az emlékév programjai között szerepel A láthatatlan ember arcai című vándorkiállítás, irodalmi versenyek, interaktív tárlatvezetések, filmvetítések, pályázatok, konferenciák és kulturális fesztivál is. (MTI)
Ez is érdekelhet

Március végén nyit a megújult Akvárium Klub

Könyvfesztivál: Olasz és magyar könyvkiadók a könyv jövőjéről

A Deep Purple jövő februárban visszatér Magyarországra

Könyvfesztivál: Látogatói rekord a könyves seregszemlén

Múzeumok éjszakája országszerte 350 helyszínen

Sziget 2014: Madness, Kelis, Bloody Beetroots, Leningrád...

Kiállítás a magyar sportélet áldozatairól

Bingo Players a Sziget Nulladik Napján

Könyvfesztivál: Stefano Benni: Az irónia segít írni a fájdalomról is

Fesztiválrezsi-csökkentés a Hegyalján

A Prodigy idén is ott lesz a Szigeten

Az árvíz miatt időszakosan bezár az A38 Hajó

Mozgalmas nyár: fesztiválok Győrben

Átadták az Orszáczky-díjat - Új életre kel a Rock Színház
