Martonvásár: Beethoven-művek C-dúrban

brunszvik_kastelyA Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) hagyományos martonvásári sorozatának második estjén, szombaton a Brunszvik kastély parkjában C-dúr hangnemű művek hangzanak el Antal Mátyás karigazgató vezényletével.

Elsőként a Coriolan-nyitány hangzik el – mondta Bukta Julianna sajtómenedzser.

Beethoven feltehetőleg Plutarkhosz életrajzai között találkozott történetével. Coriolanus bátorságáról, kivételes hadvezéri és szónoki képességeiről legendák keringtek. A drámai hős bukását vizionáló Beethoven-partitúrák közül a Coriolanus-nyitány a legpesszimistább – idézi fel az NFZ hírlevele.

A hét évvel korábbi I. szimfóniát egy korabeli kritika Haydn-karikatúrának nevezte, pedig igazi beethoveni remekmű. Üstökösszerű zeneszerzői pályaindulásához mérten Beethoven meglepően későn, csaknem 30 esztendősen írta első szimfóniáját.

A nyitány és a szimfónia után azt a C-dúr (Kismartoni) misét adják elő, amelyet a Haydnt foglalkoztató Esterházy Miklós unokája, a szintén nagy művészetpártoló és a kismartoni kastélyt megújító Esterházy II. Miklós herceg rendelt. „Misémről, amint egyáltalában magamról, nem szívesen mondok bármit is, de azt hiszem, úgy kezeltem benne a szöveget, ahogyan még kevesen” – olvasható Beethoven egy 1808. június 8-án kelt, a Breitkopf & Härtel kiadóhoz intézett levelében.

Az est karmestere Antal Mátyás, a szoprán szólamot a Berlinben élő magyar énekes, Korondi Anna énekli, a mezzót Schöck Atala, a tenort Alessandro Codeluppi, a basszust Blazsó Domonkos, aki Nemzeti Énekkar tagja. Közreműködik a Nemzeti Énekkar. (MTI)