Kutatók éjszakája: az AKG és az Aquincumi Múzeum programjai

kutAz Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) és az Aquincumi Múzeum is fogadja az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján pénteken. Az intézmények rendezvényeire látogatók megtekinthetik többek között az alternatív gimnázium többszörös versenygyőztes robotika szakkörének előadását, valamint megismerkedhetnek a múzeum luxuskerámiákat, cserép bilit és ókori Barbie-babát is felfedő ásatásainak titkaival.

Az AKG robotikával foglalkozó diákjai bemutatják, hogyan viselkednek a robotok egy idegen bolygón: miképp érzékelnek, hogyan tájékozódnak, milyen, amikor versenyt futnak, vagy verekednek egymással.

A természettudományok iránt érdeklődők az iskolában működő webkamera-alapú természet-megfigyelő laboratóriumban kísérletezhetnek, ahol többek között megfigyelhetik a rejtőzködő élőlényeket, sőt, azok mozgástérképét is felrajzolhatják.

A gimnázium programjai között szerepelnek olyan, egyre népszerűsődő, okostelefonos és GPS-alapú kincskereső játékok, mint a geocaching vagy a munzee, amelyek egyszerre ötvözik a kincsvadászat, a természetjárás és a városnézés örömét – közölték a szervezők. Az érdeklődők emellett a mindennapokban is hasznos ismereteket szerezhetnek az elsősegély-nyújtás terén, ha meglátogatják a gimnázium profi felszerelésekkel berendezett baleseti szimulációs szobáját.

Az iskolába látogatóknak lehetősége nyílik természetes anyagokkal történő ruhafestésre is, végezhetnek mikroszkópos kísérleteket, valamint egy arányosan kicsinyített másolaton keresztül a Naprendszerrel is közelebbi kapcsolatba kerülhetnek.

Az Aquincumi Múzeumba betérők többek között olyan, ásatásokon talált ókori ritkaságokra lelhetnek, mint a luxuskerámia, a cserép bili, szkítakori leletek, de arra is fény derül, hogy nézett ki az ókori Barbie-baba.

A múzeum előadói a régészeti ásatások körülményeit és módszertanát is körüljárják, és kiderül többek között az is, hogy mi az oka annak, hogy a mai napig ipari mennyiségű cseréptárgy kerül elő a föld alól.

A múzeumi programokon – a szervezők képes-szöveges illusztrációja mellett – a szórakozás is szóba kerül: kiderül, hogy létezett-e az ókorban sakkhoz, focihoz, amőbához vagy akár baseballhoz hasonlító játék, de például az is, hogy csaltak-e az ókoriak a kockázásban. (MTI)