Könyvfesztivál: Háromszor hajnalban – Megjelent Alessandro Baricco legújabb regénye
Előző könyve egyfajta folytatásaként írta meg Alessandro Baricco Háromszor hajnalban című, rendhagyó szerkezetű kisregényét, amelyet a Helikon Kiadó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentetett meg.
A Helikon a legismertebb és legkedveltebb olasz írók egyikének számító Alessandro Baricco valamennyi fontosabb kötetét kiadta magyarul, a legfrissebb, Háromszor hajnalban című kisregény is már olaszországi megjelenése után fél évvel elérhető magyar fordításban – mondta el Kovács Attila Zoltán kiadóvezető, a kötet szerkesztője vasárnap az MTI-nek.
Hozzátette, a Háromszor hajnalban Baricco előző, Mr. Gwyn című regénye folytatásának is tekinthető, ugyanakkor teljesen önálló mű.
Mr. Gwyn, egy közepesen sikeres író fellázad saját sorsa ellen, és nem akar többet írni, mégis kiderül, hogy más néven publikál egy regényt, ez a Háromszor hajnalban. A Mr. Gwyn megírásakor ez a kötet még csak fikció volt, de Bariccónak annyira megtetszett a könyvben szereplő, álnéven papírra vetett regény ötlete, hogy azt valóban megírta, persze Alessandro Baricco néven, ami újabb intertextuális játék – mondta a kisregényről a szerkesztő.
Kovács Attila Zoltán elmondása szerint maga a Háromszor hajnalban is egy játékon alapul: az író az idővel, a történetmeséléssel játszik. A cím arra utal, hogy bár kisregényről van szó, három önálló történet szerepel a kötetben. Ezeket a két szereplő személye tartja össze, és egyben teszi a valóságban lehetetlenné, ellentmondva az idő törvényeinek.
„Ugyanazzal a játékossággal találkozhatunk ebben a könyvben, mint Baricco minden művében. Az író ugyanakkor nagyon sűrű, szinte balladai tömörítéssel, a lehető legkevesebb szóval mond el súlyos dolgokat. Ezért ez a kötet is – akárcsak a számára a világhírt meghozó Selyem – mindössze száz oldal, de az üzenete, a mélysége egy nagyregénybe kívánkozna” – fogalmazott.
Kovács Attila Zoltán elmondta: a Háromszor hajnalban szerzőjével a Könyvfesztiválon ugyan nem találkozhat népes magyar rajongótábora, íróiskolájával azonban Alessandro Baricco ősszel egy közép- és kelet-európai körútra készül, és a Helikon Magyarországra is meghívta az írót. (MTI)