Július végén Velencén rendezik meg a B my Lake fesztivált
Önálló eseményként, július 24. és 26. között Velencén, az Északi Strandon rendezik meg a B my Lake fesztivált – közölték a szervezők.
A MOL Nagyon Balaton programsorozatban 2013-ban életre hívott underground elektronikus zenei fesztivál az elmúlt tizenegy évben több Balaton-parti helyszínen sikerrel vonzott alkalmanként több tízezer elektronikus zenei rajongót és turistát, a műfaj világsztárjait felvonultatva – idézték fel a közleményben, hozzátéve, hogy a fesztivál már az első évben elnyerte Európa legjobb új fesztiválja díját a European Festival Awards gálán, az elmúlt három évben pedig a Balaton Sound részeként rendezték meg.
Az idei helyszín Budapesttől fél óra alatt elérhető, és fél kilométer hosszú saját stranddal rendelkezik. A szervezők a progresszív elektronikus zene és a techno legnagyobb nevei közül mintegy száz fellépővel terveznek, és több tízezer látogatóra számítanak.
A fellépők listáját heteken belül nyilvánosságra hozzák – áll a közleményben.
MTI
Ez is érdekelhet

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál

B.my.Lake az elektronikus zene rajongóinak

Soproni Liszt-zongoramaraton

Kaláka Fesztivál Egerben

Avishai Cohen, Jojo Mayer és Dhafer Youssef is jön a Jazzfest Budapestre

Bingo Players a Sziget Nulladik Napján

Dave Grohl a lemezboltok napja idei nagykövete

Szeged napja fesztivál - Gasztronómia, borászat és zene

Háromnapos bluesfesztivál a Kobuci Kertben

XVI. Kortárs magyar zenei sorozat a Fészek Klubban

Goran Bregovic és Boban Markovic a gucai trombitafesztiválon

VilágVeleje Nyár 2013: húsz év után új anyaggal jelentkezik az Európa Kiadó

Tizenöt ország fellépői a balatonboglári szabadstrandon

István és Koppány újra egy színpadon Torockón
